Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

Túracélpontok: Somogyvár
Történelmi Emlékhely
104. Hajó Magazin, 2004. március

Somogyvár és a Kupavár-hegyi történelmi emlékhely a Balatontól 26 kilométerre, a Kaposvár-Fonyód közötti út mellett, a megyeszékhelytől 32 kilométerre található. A hajdani Somogyvár a mai Váraljapuszta helyén állt. A Kupavár-hegyi romterület Magyarország harmadik történelmi emlékhelye. A Balaton kiterjedt mocsárvilága miatt erre vezetett a római hadi út. Egykor a tihanyi apátság és a somogyvári monostor szerzetesei hajóval látogathatták egymást. A természetkedvelők számára vasúttal is különös élményt jelent az út a Balatontól, végig az egykori vízmederben.

Hajdan a megye székhelye, jelentős központ, hiteles helyi levéltár volt. A honfoglalás idején Koppány vezérnek - akit Géza fejedelem helyezett a somogyi hercegségbe - és nemzetségének ősi szálláshelyeként ismert. Az István ellen lázadó Koppány sorsa a felnégyelés lett, s ezzel nemzetsége elvesztette Somogyvár várát, a hozzá tartozó földekkel együtt. A vidék védelmére I. István besenyő és más törzsbéli katonaságot telepíttetett le, és birtokot kaptak itt a hozzá hű német lovagok is. Szent István elfoglalta a Nagyberek mocsaraiból kiemelkedő hegyen lévő vezéri szállást, és 1001-ben Szent Apollinaris tiszteletére keresztelő egyházat építtetett itt. A város földesura egészen 1091-ig maga a király volt. Ekkor alapította meg Koppány egykori földvára helyén I. László a Szent Egyed tiszteletére felszentelt bazilikát, melyet saját temetkezési helyéül rendelt.
A várat az apátsággal együtt 1533-ban pusztították el a törökök.
1677-ben Széchényi György kalocsai érsek nyerte adományul, és a 20. századig a család birtokában maradt.

Bencés apátság
Az apátság a clunyi reformot elfogadó és a pápák támogatását élvező dél-franciaországi Saint Gilles-i monostor filiáléja volt (1417-ig). A 13. század elejéig csak francia szerzetesek éltek itt. Felszentelésénél a király, Odilo Saint Gilles-i apát és Teuzo pápai legátus is jelen volt. 1095-ben ide temették el I. (Szent) Lászlót, utóbb hamvait Váradra vitték. Az apátság búcsújáró hely lett. Az 1972-ben kezdődő ásatások eredményeként megtörtént a romok műemléki helyreállítása. A munkák közel két évtizedig tartottak. A Szent Egyed-bazilika és bencés apátság építését 1091-ben fejezték be. A lombard jegyeket viselő román stílusú háromhajós templomot homokkőből és téglából emelték, három félköríves szentélye van. A 12-13. század fordulóján gótikus stílusban építették át. Az alapítás 900. évfordulóján, 1991-ben tárták a romokat a látogatók elé. 1983-ban hazánk harmadik nemzeti történelmi emlékhelyévé nyilvánították.

Római katolikus templom
A templomdombon áll a klasszicista stílusú római katolikus templom. Az 1838-1843 között emelt épülethez kálvária vezet. A Mária Magdolnát ábrázoló oltárkép a Habsburg család ajándéka. A freskókon a település történetének jelentős eseményeit örökítették meg. Orgonája országosan is egyedülálló mű (kétmanuálos, tizenhat regiszteres König-orgona). A kálvária népi faragásai tiroli hatást mutatnak, a huszadik század elején a helyi tehetősebb családok támogatásával készült. A stációk restaurálását a közelmúltban végezték el.
Az első világháborúban elesettek tiszteletére emlékművet állíttatott a község népe. Szomszédságában találjuk a második világháború áldozatainak emlékhelyét.

Széchenyi-kastély
A régi kastélyt gróf Széchenyi Dénes 1870-ben alakíttatta át eklektikus stílusban. Hétezer kötetes könyvtára és nagy értékű családi levéltára volt, értékes bútorokkal rendezték be. A lépcsőház művészi faburkolatának román stílusú motívumát egy juhászlegény faragta, akit a gróf taníttatott ki erre a mesterségre.
A történelmi emlékhely feltárása, több mint egy évszázaddal ezelőtt, gróf Széchenyi Imrét is foglalkoztatta. Saját költségén kiásatta a Kupavár-hegyi templom és kolostor falait, ahonnan sok értékes dombormű és feliratos kő került elő. Ezek egy részét beépíttette a kastély falába.
A kastély 1946 óta általános iskola és sérült gyermekek nevelőotthona. Az épület előcsarnoka ma is a régi pompájában fogadja az idelátogatót.
Újabb keletű érdekes látványosság a csarnok bejáratánál a bencés apátság egykori épületének rekonstruált makettje.
A kastélyt 24 hektáros park veszi körül. Található itt mamutfenyő, páfrányfenyő, lucfenyő, erdei és feketefenyő, ezüsthárs, platán, szürke nyár, japánakác, mintegy kétszáz különleges növény. A parkban található a Széchenyi család klasszicista jellegű sírkápolnája, amely a XIX. század második felében épült.

Szentesica-forrás, Koppány-emlékmű
A Kupavár-hegy nyugati lábánál tiszta vizű forrás ered. A Szentesica-forrásnak egykor csodatévő, gyógyító erőt tulajdonítottak. A legenda szerint Koppány legyőzése után Szent István király itt mosta meg véres kezét, és ezáltal megtisztult. Hálából a forrás fölé kápolnát építtetett.
A forrás mellett, 2001. május 26-án avatták fel a Koppány-emlékművet, Stamler Imre történész kezdeményezésére.
Somogyvár vezetői fontosnak tartják a múltra, a történelmi emlékekre alapozott idegenforgalom fejlesztését. Az emlékhely mellé kiállítótermet és kőtárat terveznek, valamint ajándékbolt és információs lehetőség várja a látogatókat. Új élettel akarják megtölteni az évszázados romokat. Szent László napjának nagy ünnepségén kívül több rendezvényt tartanak: várszínházi előadások, hangversenyek, színdarabok törik meg a csendet az apátság falai között.

Veres Annamária
fotó: Szekeres László
forrás: www.somogyvar.hu,
Magyar Nagylexikon

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink