Álomvilág
Derült égből a Riva
111. Hajó Magazin, 2004. december

Mire számíthat az ember, ha a Garda-tó partján időzik? Jó szélre, finom vacsorákra, festői városkákra, csodás kilátásra, kellemes mikroklímára. Esetemben még egy jó versenyre is számíthat, hiszen a Centomigliára érkeztem. Eddig hát a számítások, és ekkor, mint derült égből a villámcsapás, jön a meglepetés.

Nem mondom, hogy minden meglepetések legrosszabbika, ha váratlanul feltűnik a vízen egy gyönyörű, negyvenéves Riva motorcsónak! Főleg egy olyan fickónak nem, aki már évek óta ennek a legendás olasz motorcsónak-márkának a szerelmese, és aki amúgy minden alkalmat megragad, hogy ilyen hajók közelében lehessen. Tehát, feltűnik egy Riva, illetve kettő, illetve három. illetve, szent habakukk, egy egész regiment! Hiszen ez minden bizonnyal egy Riva-találkozó!

	A részletek összhangja

Ez az a pont, ahol azon hátrányos helyzetűeknek, akik esetleg nem tudják, mi fán terem a Riva, néhány keresetlen szóval útbaigazítást adok. Olyan motorcsónakokról van szó, melyek az 50-es, 60-as években egy Carlo Riva nevű hajóépítő mágus gyárából kerültek ki. Egytől egyig mahagóniból épültek, formájuk jellegzetes, messziről felismerhetően szép. Csillogó szerelvények és veretek, gondos, kézműves kidolgozású részletek és kiváló anyagok teszik teljessé a képet. Egy szó még a motorokról is essen, hiszen jobbára nyolchengeres, erős amerikai erőművek repítik ezeket a csodákat. Főleg az új Rivákban gyakran két ilyen motor is dohog.
Igen, teljesen véletlenül egy Riva-találkozó közepébe csöppentem, ami csak addig a beismerésig sajnálatos, hogy minden előképzettségem ellenére sem tudtam erről a rendezvényről. Érkeznek a Rivák, egyenként és rajokban. Nem számolgatom őket, de van vagy két tucat. Ez valami olyasmi, mintha mondjuk briliánskövekről beszélnénk, de kilóban mérnénk: felfoghatatlan túlzás, melyre nem mentség, hogy igaz. A kiváltságosok, azaz a résztvevők egy Riva-fesztivál hagyományos forgatókönyve szerint éppen megszakították felvonulásnak is beillő túrájukat, hogy megtankolják hajóikat, illetve, amíg egy-egy hajó tankol, a többiek pezsgőt kortyoljanak és gyümölcsöt illesszenek szájukba. Mindez a kikötő előtt, kellemes nyüzsgésben zajlik. A sok szép motorcsónak izeg-mozog, utasaik átkiabálnak egymásnak, tréfálkoznak. Éppenséggel nem síri a hangulat! A hajók, mint azt lobogóik szerint megállapíthatom, Európa minden tájáról érkeztek. Még egy lengyel felségjelzésű Ariston is van közöttük, ez egyike a könnyebben hozzáférhető Riva modelleknek. Fiatal pár, irigylem őket, szép állapotban van a hajójuk. Eddig még nem láttam kelet-európai Rivát, most megtört a jég. Remélem, előbb-utóbb magyar hajó is feltűnik majd ebben az előkelő társaságban!

Super Aquarama fartükör		Ariston fartükör

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy Budapestre hazatérve persze utánanéztem az eseménynek. Kiderült, hogy a Riva Napokat Pacengo di Lazise-ben a Riva Historical Society szervezte. Ez a társaság fogja össze a világ Riva-klubjait, koordinálva a rendezvényeiket. Jellemzően minden magára valamit is adó országban van efféle klub. Olaszországban, a Riva hazájában viszont minden komolyabb tó rendelkezik egy-egy népes Riva-tömörüléssel. Ezért volt ilyen színes, nemzetközi a résztvevők tábora, szemben sok más, olasz hegemóniájú Riva- vagy csak úgy általában veterán motorcsónak-fesztivállal, melyet helyi szervezetek tartanak.

Ezt persze akkor és ott még nem tudtam, csak jelen lévő statiszta módjára élveztem a folyó előadást. Ha előadás, akkor díszlet is van, esetünkben egyenesen pazar. A benzinkúttól rögtön a második épület a tóparton a Bettoni-palota, mely, eltérően a hasonló villák többségétől, még mindig a család tulajdonában van. Kicsit arrébb, Gargnano középkori templomtoronnyal ékes városa, melynek kikötőjét csak úgy mediterránosan, színes kis házak (többségükben vendéglők) szegélyezik. A növényzet sem szegényes: évszázados ciprusok törnek az égig, mindenütt pálmák, a leander úgy nő, mint a gaz, a hegyoldalban pedig különleges, épített függőkertek. Ha hegyoldal van, akkor hegynek is lennie kell, mondatja az egyszerű logika, és milyen igaz! Aki járt már a Garda-tónál, annak valószínűleg ez a meghatározó élménye, hiszen több ezer méteres sziklafalak zuhannak szinte függőlegesen a vízbe, szinte megszégyenítve Colorado Grand Canyonját. Ezt láthatja az ember, ha egy pillanatra le tudja venni a szemét a szépséges motorcsónakokról. Azokat pedig szívesen csodálnánk napestig.

Hogy ez mégsem lett így, arról utasaik döntöttek, hiszen amikor mindenki megtankolt, a pezsgőből és gyümölcsből is elég volt, a távozás mezejére léptek. Ez nem járt minden hang nélkül, mert amikor a motorcsónak fából készült motorterében felbúg egy vagy két nyolchengeres motor, az hátborzongatóan szép muzsika a fülnek. Ha pedig mintegy két tucat ilyen hajó ad csutka-gázt, az a hanghatás akár zenekari árokból is jöhetne. Egy pillanat, és máris 35 csomó körüli sebességgel siklanak tova, mi pedig a 70 lóerős kis gumi motorcsónakunkból csak álmodhatunk arról, hogy tarthatnánk velük a lépést. A nem várt színdarabnak vége, köszönjük a tapsot, függöny!

A Bettoni-palota a háttérben

Csőregh Zoltán
Fotó: Veres Annamária