Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk
Hajóbemutató: Jeanneau
Sun Odyssey 45
116. Hajó Magazin, 2005. március

A Jeanneau 2005-ös modelljei közül a 45-ös az, amelynek közvetlen elődjéről 1999-ben írtunk. Az a hajó, a Santa Maria, azóta is a Kenese Marina kikötő egyik ékessége. A Bankár Kupákon a Santa Maria szokott lenni a rendezőhajó. Jól ismerjük tehát, van mihez hasonlítanunk az új modellt. A katalógust olvasgatva a hangzatos új stílus, új komfort, új technológia címszavak kissé megijesztettek. A Sun Odyssey 45.2-es ugyanis nem az a hajó, amit túlságosan meg kellene újítani. Hála istennek, nem is tették. A lassan emblematikussá váló Jeanneau-értékek jól tapinthatóan jelen vannak az új 45-ösben is. A kevlártechnológia, a komputeres szabászat, a tíkfa bútorok mind-mind jelen voltak hat évvel ezelőtt, és ezek a fő jellemzők ma is. A forma az, ami változott...

A Santa Mariával a szép emlékű Balaton Maraton versenyen huszonnégy óra alatt kétszer vitorláztuk körbe a tavat. Komoly eredmény ez egy túrahajótól, még akkor is, ha közel tíztonnás negyvenötösről van szó. A legszebb az egészben, hogy mindenki friss volt a fedélzeten. Jól lehet élni egy ilyen hajón, és jól lehet dolgozni is. A legnagyobb kihívást az jelentette, amikor egy szép napon friss keleti szélben cirkáltunk balcsapáson. (A konyha a bal oldalon van.) Figyeltem a szálakat, és közben készült a rakott krumpli a sütőben, az a jófajta rotyogós. Nyár, nyitott ablakok, kellemes menetszél és elképesztő illatorgia. Óráknak tűnt, míg végre asztalhoz ülhettünk... Kemény verseny volt. Csoda, hogy megszerettem azt a hajót?
A Jeanneau-minőséget néhány jól meghatározható dolog garantálja. 1999-ben erről így írtam: "Már a legkisebb Jeanneau hajók is kizárólag tíkfa bútorzattal készülnek. Nem kivétel természetesen ez a hajó sem. A belső berendezés pontos, hibátlan kivitele és a tíkfa legendás tartóssága időtálló eleganciát biztosít a hajónak. Minden rekesz, szekrény, tároló belseje kárpitozott, sehol nem lehet a hajótesttel találkozni. Az asztalosok munkáját egy számítógép vezérelte, tizedmilliméter pontossággal dolgozó gép segíti. A kivágott darabokat aztán kézzel illesztik a helyükre. A számítógépes szabászatnak köszönhetően a gyár rendkívül rugalmas. A 42 lábnál hosszabb hajókat teljes mértékben az ügyfél igényeihez igazítják. Amit technikailag meg lehet valósítani, azt megteszik. Építettek hajóba búvárfelszerelést javító műhelyt, komplett irodát PC-vel, telefaxszal, videóval, de volt olyan elégedett ügyfél is, aki kedvenc orgonájával együtt szállhatott vízre. A Jeanneau számára annyira fontos az egyedi igények minél teljesebb körű kielégítése, hogy Les Herbier-ben külön részleget hoztak létre, amely csak ezzel a feladattal foglalkozik. A részlegben dolgozó szakemberek összhangba hozzák a vevők igényeit a kiválasztott típus jellemző méreteivel és a szükséges feladatokkal." Ezek a sorok ma is igazak. Ismerve a Santa Maria állapotát annyit még hozzátehetek, hogy a Jeanneau hajók különösen tartósak is.

 
 
Szép, modern hajó
a Sun Odyssey 45-ös
A cockpitban egyedül az asztal kialakítása változott

Az új 45-ös igazán szép hajó lett. Az tetszik benne a legjobban, hogy az előd modell valamennyi értékét megőrizte, mégis határozottan más. A legszembetűnőbb különbség az orr kialakításánál fedezhető fel. Kimondottan szép lett. Bruce Farr munkáit juttatja eszembe. Nem hiszem, hogy ez baj. A cockpitban szinte semmi nem változott. Az elrendezés ugyanaz. Ami egyszer már bevált, kár azon módosítani. A motorvezérlő panel az eddigi rossz helyről (a kormány mögül) egy másik rossz helyre (a kormány elé, alá) került. Persze, tudom, hogy a motort egyszer kell beindítani, és addig járatni kell, amíg minden kikötőkötél a helyére kerül. Ha viszont a kapitány motorozni akar, akkor jobb, ha elérhető távolságban van a kapcsoló. Kétségtelen, hogy vannak olyan hajók, melyeknél a kajütbe szerelték ezt a panelt. Én azokat sem szeretem. De az irányváltó legalább jó helyen van. Első látásra nem tűnik fel, hogy a cockpit közepén van egy kis dobogó, kétoldalt ablakokkal. Ez növeli a térérzetet az achterkabinban. Az asztal erre a dobogóra került, elöl és hátul kapaszkodót szereltek rá, ami szintén újdonság.
A kajütben is ismerős minden. A konyha, a gáztűzhely és a hűtők elfoglalják a szalon bal oldalát. A jobb oldalon kényelmes ülőgarnitúra kapott helyet. A hajó két verzióban rendelhető. A tulajdonosi kivitelben három kabint találunk. A dupla achterkabin mellett egy fényűzően berendezett orrkabinban pihenhet a hajó ura. A charterváltozatban az orrkabin is dupla. A kabinokat azonban minden esetben összenyithatjuk. A tulajdonosi kivitelben egy fürdőszoba van elöl és egy hátul, a charterhajóban mindkettő hátul van.

Technikai adatok
Teljes hossz:
13,38 m
Vízvonalhossz:
11,61 m
Legnagyobb szélesség:
4,37 m
Szélesség a vízvonalnál:
3,65 m
Súly (megközelítőleg):
9 900 kg
Ballaszt súlya (normál/rövid):

2 954 / 3 160 kg

Merülés
(normál tőkesúlyos változat):


2,05 / 1,65 kg
Motor teljesítménye
(Yanmar 4JH3TE):

75 LE
Kabinok száma:
2/3/4
Hálóhelyek száma:
4/6/8 + 2
Üzemanyagtank:
240 liter
Víztartály:
450 liter
Hűtő:
230 liter
I/J/P/E:


16,85 / 4,69 /
15,80 / 5,30 m
Nagyvitorla:
49m2
Rollgénua:
52,1m2
Spinnaker:
120m2
Kategória:
A/B/C - 10/12/14
Tervező:


Philip Briand
Jeanneau

A 45-ös csak autopilot segítségével vezethető egyedül. Azt hiszem, ez rendben van így. A hajó árához képest ugyanis elenyésző költség egy jó pilot. A csörlőt ennek tudatában nem igyekeztek közvetlenül a kormányos keze ügyébe szerelni. Ami csak arra jó, hogy elérhető legyen, de rendesen melléállni nagyon nehéz. A génuacsörlő itt van a legjobb helyen, kényelmesen, nagy erővel lehet vele dolgozni.
A Sun Odyssey kimondottan jól, színvonalasan megépített, alapvetően tengerre való hajó. A Balatonon is jól használható, hiszen az alacsonyabb tőkesúllyal szerelt változat egy méter hatvanöt centit merül. Ennek ellenére csak annak ajánlom a Balatonra, aki hajlandó komoly kompromisszumokat kötni azért, hogy az övé legyen az egyik legnagyobb jacht a tavon. Ma bizony egy ekkora hajóval előre meg kell tervezni, hogy melyik kikötőben akarunk majd kikötni, hol van akkora védett hely, ahol biztonságban tudhatjuk. A legnagyobb gondot a hajó szélessége jelenti, ami bizony 4,37 méter. Ha ez nem zavaró, higgyék el, megéri. A 45-ös a még éppen használható legnagyobb hajó.

L. F.
Fotó: Jeanneau

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink