Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

Hajóbemutató
Skippi 500
119. Hajó Magazin, 2005. június

A balatonlellei hajókiállításon volt alkalmunk kipróbálni ezt a kedves kis hajót. Első pillantásra Bruce Farr Bénéteau 25-öse jutott róla eszembe. Másodikra is, sőt a fotókat válogatva újra és újra. Persze klasszikusokat idézni ebben a műfajban sem szégyen, és talán érdemes is. A Skippi 500-as csinos kis hajó lett.

 
Húsz négyzetméteres gennaker
pont elég
 
 
Formás kishajó a Skippi,
élvezetes vele vitorlázni

Szerényen meghúzódott nagyobb testvérei között a kikötőben. A vitorlák fel voltak szerelve, csak be kellett lépni. Amíg kiértem a hajósorok közül, jutott idő felseklizni az albát. A hajó a lehető legegyszerűbben van szerelve. Direkt fockshot, sínen állítható kocsival, fordítócsiga és egy jó irányba szerelt klemm. Traveller nincs, az albával kell állítani a nagyvitorla trimmet. A hajó a tervek szerint kétszemélyes, de ennyi ballaszttal (110 kiló) stabilan vitorlázható egyedül is, bár így is billenékeny. Jól meg lehet dönteni a fordulókban, akár egy versenyhajót. Pont a kikötőszájból fújt a szél, volt alkalmam gyakorolni a döntött fordulót. Akkor úszott optimálisan, ha egészen előre terheltem. Jól viselkedett. Egyes-kettes nyugati szélben könnyedén szelte a hullámokat. Szépen gyorsul, veszteség nélkül fordul, igazán kellemes vele vitorlázni. Ha az ember egészen a kabinfalhoz ül, akkor is jól vezethető a hajó a megfelelően állítható kormányhosszabbítóval. A nagyvitorlabehúzó is előrefelé van szerelve, gyakorlatilag minden szépen kézre esik, nem gond a soliterezés. Egyedül a fordulóban kell odafigyelni, hogyan játssza át az ember a hosszabbítót. A gennaker nem volt bekötve. Megálltam, ellobogtattam, és a Skippi csendesen, nyugodtan ácsorgott lobogó vitorlákkal, amíg minden a helyére került. A legnehezebb a fal körbejuttatása volt: a kishajó majdnem anynyira billeg, mint egy dingi, ezért középen esik jól a mozgás, a kabintető viszont nagyon kerek. Végül sikerült. Kicsit elvoltam az élek kiválogatásával is. Hál' istennek a 20 négyzetméteres gennaker még egészen jól átlátható, mégsem értem, miért nem írják meg a halfejeket - tisztelet a kivételnek - a vitorlaszabók. Az orrsudár oldalirányba nem állítható, de megfelelően hosszú, nem kell lehúzni a fockot, hogy elegendő szelet kapjon. Emiatt persze kicsit jobban le kell ejteni a leszerelésre, hogy a nagyvitorla takarása érvényesüljön. Gennaker alatt ebben a szélben már kellett egy kicsit gurtnizni is. Nagyon finoman vezethető, azonnal reagál a kormányra, nincs szélbefutó hajlama, megdőléskor sem. Ez a kis gennaker nem igényel csörlőt, egy racsnis csiga bőséges ellenállást tanúsít. A nagyvitorlát és a fockot is megfelelően meg lehet feszíteni áttétel nélkül.

Technikai adatok
Hossz:
5,00 m
Szélesség:
2,00 m
Merülés:
0,20/1,00 m
Tömeg:
ca. 330 kg
Kielballaszt:
80 kg
Testballaszt:
30 kg
Árbochossz:
6,80 m
Árbocmagasság a vízvonaltól:
7,80 m
Legénység:
2
Motor:
2-3 kW
Nagyvitorla:
10,00m2
Fock:
5,00 m2
Gennaker:
20,00 m2

A cockpit igazán tágas. Ketten, de még hárman is kényelmesen elférnek benne. A kabinban nem kell nagy csodára számítani. Rögtön a kabinnyílás mögött van a kielállító-csigasor, ami sok helyet elfoglal. Cserébe viszont húszcentis vízben is úszik a hajó. A déli parton ez nem elhanyagolható szempont. Lényegesen kevesebb a hajótárolási díj a sekélyvizű kikötőkben. Nem a Skippi a legkényelmesebb túrahajó, azért két ember, ha szerény körülmények között is, de el tud itt aludni. Egy kalóznál mindenképpen kényelmesebb, és főként szárazabb a szállás. Persze billegni a kikötőben is fog.
A Skippi 500-as egy jól megépített, tisztességesen szerelt, korrekt árú kishajó, amellyel élmény a vitorlázás. Akkor lenne az igazi, ha a súlya valamivel kevesebb lenne; így egy emberrel is kicsit mélyen úszik. A ballasztrendszerben vannak még tartalékok.

Litkey Farkas
Fotó: Szekeres László

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink