Hajóbemutató
Prince Europe Classic 21
120. Hajó Magazin, 2005. július

Az a hajóépítő, aki klasszikus famotoros gyártásába fog, tudja mit vállal. Az a hajótervező, aki elkészít egy ilyen rajzot, szintén. Az összehasonlítás elkerülhetetlen. A léc pedig iszonyatosan magas, de talán nem is kell átugorni. Mindenesetre szép a feladat, és bátor, aki nekifog. Meg lehet-e ismételni a nagy olasz sikereket? Aligha. Érdemes-e mégis megpróbálni? Feltétlenül.

Évekig azt gondoltam, hogy valamikor a hetvenes évek elején készült el az utolsó szép autó. Ebből a szilárd meggyőződésemből az Alfa 156-os billentett ki először. Aztán végigsöpört a retro a tervezőasztalokon. Mint a nyári zápor, adott egy kis felüdülést, de aztán megint átvette a hatalmat a forróság. Mára ismét minden autó egyforma. Ez a hosszú nevű hajó is valami hasonló. Képes idevarázsolni a Riviéra hangulatát a hatvanas évekből, a gurgulázó 8-10-12 hengeres, csodálatos Rivák világát. Ez is retro, és én szeretem ezt a világot. Szeretem, annak ellenére, hogy a herceg műszakilag egy modern hajó. A Z-Drive kihajtásnak köszönhetően egyedülálló a famotorosok körében. Talán indokolt is, hogy ilyen legyen, talán mégiscsak az egyenes kihajtás illik egy ilyen szép hajóhoz. Mindenesetre egészen másként lehet alászedni a fordulóban, mintha egy kormánylappal tennénk. Élesebben, kisebb íven fordul a motoros.

Könnyedén ugrik siklásba
A kanyarokban visszavettük a gázt
A látszat csal, a herceg alig ver hullámokat

A budapesti hajókiállításon figyeltem föl a hajóra, és reméltem, hogy Lellén lesz lehetőségünk menni vele. Több vitorlás hajó után ez volt az első motoros, amivel kihajóztunk. Olyan ez a hajó, mint egy finom hangszer: nagyon óvatosan nyúl hozzá az ember, és tisztában van vele, hogy egy különös értéket tart a kezében. Lehet, hogy nem szól szépen a kézi munka, a finom kidolgozás mégis azonnal hat. Tavaly találkoztam utoljára fenékdeszkával, amikor a Balatoni Dingit teszteltük. Arra nem emlékszem, hogy motoros hajóban láttam-e valaha ilyet. Pedig egészen biztosan, mert a Velencei-tavon a hetvenes évek közepén sok famotoros szolgált rendező hajóként. A háború előtti gyönyörű jachtok már csak nagy vonalaikban emlékezettek önmagukra. Ha vihar volt, ezekkel szedték össze a felborult hajókból a srácokat. Én kettőben is ültem. A nagyobb, lassabb volt a Daru, a kisebb, ami siklani is tudott, a Vöcsök. Valamikor szép hajók lehettek. Én inkább az elmúlást láttam akkor bennük. Abban az időben már több réteg festék után kék és zöld fedélzetet kaptak, oldalukat fehérre mázolták. Faanyaguk porladt, vagy nedvesen mállott. Szálkától nem kellett tartani. Olaj és hígító szaga lengte körül őket, és mindig megkönnyebbülést jelentett, ha elindult a motorjuk. Négy-öt év múlva már egyik sem volt szolgálatban. A legjobb motoros a kikötőben egy műanyag Volvo volt, Z-Drive kihajtással, viszonylag magas felépítménnyel. Motorja a fahajók dübörgéséhez képest olyan finoman szólt, mint egy villanymotor.
Mindez szinte egyszerre jelent meg a gondolataim között, mint egy fénykép. Az ívelt fedélzet, a fakeretes szélvédő, a hajótest hátrafelé elkeskenyedő alakja. A hajóorr meredek szöge, majd a hirtelen, erős kontúrral elválasztott, határozottan kilaposodó fenékrész. Mind-mind olyan jellemvonások, amik a Darut és a Vöcsököt is jellemezték. Azonnal négyen ugrottak mellénk, amikor kezdtünk beszállni. Mindenfelől segítő kezek, engedték a kikötőköteleinket, vagy csak tartották a hajót. Furcsa és jóleső volt ez a népszerűség. A háromliteres Volvo Penta motor közel sem szólt úgy, akár egy V8-as, de azért kellemesen duruzsolt, nem volt annyira elcsendesítve, mint annak idején az agárdi Volvo. Miközben kihajóztunk, nem tudtuk felhívni magunkra a figyelmet egy-egy üresben eleresztett, ércesen dübörgő gázfröccsel, ezért úgy csináltunk, mintha az lenne igazán elegáns, ha nem is hallani a motort. A kikötőben mindig van bennem egy kis türelmetlenség, hogy végre gázt adhassak. Ebben a hajóban megnyugszik az ember. Ki kell élvezni azt a lassú, elegáns vonulást, amire csak egy famotoros képes. A hajóorr felől egyenletes csobogás hallatszik, szépen csillog a víz. Ez az a pillanat, amikor hátul a bőrfotelekben utazó, nagyon csinos fürdőruhás lányokat egy fehérbe öltözött, elegáns, napbarnított, felhőtlenül vidám és gazdag úr pezsgővel kínálja. A hölgyek kacagnak, a világ irigykedik.
Itt nem volt pezsgő, és lányok sem. Irigy tekintet mégis akadt bőven. Elég volt csak a hajónkat megvillantani. Jókedvűen néztünk az utazás elé. A Classic Hajógyár Kft. huszonegyese az első pillanattól nagyon jól viselkedett. Pontosan, jól vezethető a kikötőben, akár egy modern hajó. Hamis illúzió ugyan, mégis egy kicsit többnek érezzük magunkat. Igen! Ez egy különleges hajó, és aki benne utazik, egy kicsit részévé válik a történetnek.

Azért jólesett végre gázt adni! Teljesen lent volt a trimm, ahogyan kell. Ezt a hajót pedig egyenes kihajtásra tervezték, ekkor már bizonyossá vált számomra. Szépen, könnyedén emelte ki az orrát, és pillanatok alatt, minden erőlködés nélkül egyenesbe hozta. Uraim, nem kell ide V8-as! Úgy szaladtunk, hogy öröm volt nézni. Kellemes kettes nyugati szél fújt, nem túl nagy hullámokkal. Élvezet volt motorcsónakázni. Elrobogtunk a bázishajó mellett. A kanyarokban azonban viszszavettem a gázt. Így is nagyot billent, nem éreztem azt a támasztékot, ami ilyenkor a modern hajóknál jelentkezik. Gyönyörűen fekszik ez a hajó a vízen. Alig kelt hullámokat. Ez lehet az oka, hogy bőségesnek érezni a háromliteres, százharmincöt lóerős motort.
Jól sikerült hajó a Prince Europe Classic 21-es. Nagyon remélem, hogy valóra válnak gyártó a elképzelései, és egyre több ilyen szép jachttal találkozunk majd.

Classic Hajógyár Kft.
Posta cím: 1171 Budapest, Berky Lili utca 58.
Telefon: (20) 941 9856, fax: 256 3874,
E-mail: info@prince-europe.hu, sales@prince-europe.hu
Web: http://www.prince-europe.hu
Cégképviselő: Schleer Ferenc

Litkey
Fotó: Szekeres