Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

Túracélpontok
Komárom
121. Hajó Magazin, 2005. augusztus

A magyarországi városrész eredetileg - Újszőny névvel - Komárom peremvárosa volt. Újszőny azonban szinte teljesen elpusztult a szabadságharcban. Az újjáépített község 1896-ban egyesült a bal parti Komárommal, Komárom néven. Az egyesülés feltételeit az 1892-ben átadott állandó dunai vashíd, az Erzsébet híd teremtette meg. A falusias jellegű városrész azonban nem sokat fejlődött az első világháborúig. 1919. január 10-én a csehszlovák hadsereg elfoglalta az északi városrészt. A trianoni döntés szentesítette a kialakult állapotokat: az északi városrész Komárno néven a Csehszlovák Köztársaság része lett, a déli pedig Komárom-Újvárosként néhány évig a csonka Komárom vármegye székhelye volt.

Az 1938. november 2-án kelt első bécsi döntés értelmében a Felvidék túlnyomórészt magyarlakta területeit visszacsatolták Magyarországhoz, s ezzel a két Komárom újra egy város lett. Az egyesített város a történelmi Komárom vármegye székhelye lett, amit megnöveltek Pozsony megye Magyarországhoz került területeivel. A második világháború után az északi városrész újra visszakerült Csehszlovákiához, s a déli ismét az önálló fejlődés útjára lépett.
A rövid történelmi áttekintés után lássuk az épületeket, amelyek híressé teszik a várost.

A Monostori erőd
A Duna két partján összefüggő rendszert alkotó védműgyűrű legkorszerűbb tagjai ma is Magyarországon állnak, köztük Közép-Európa talán legépebben fennmaradt újkori katonai építménye, a Monostori erőd. A komáromi erődrendszer történetét, végleges kialakítását a török, majd a napóleoni háborúk határozták meg. I. Ferenc osztrák császár és magyar király 1809-ben elrendelte, hogy a birodalom legnagyobb erődjévé építsék ki Komáromot, amely szükség esetén 200 ezer fős hadsereg befogadására képes. Az építkezések azonnal megkezdődtek és 1877-ig tartottak; ekkor alakult ki az erőd mai formája.

A Monostori erőd óratornya

1850-ben kezdődött, s 1871-ig tartott az egész rendszer legnagyobb létesítményének, a várost nyugat felől védő Monostori erődnek a kiépítése. Az építmény a Duna déli partján, mintegy a Nádor-vonal meghosszabbításában helyezkedik el. Méretei megközelítik az Öreg- és az Újvár együttes nagyságát.
Az erődöt osztrák hadmérnökök tervezték, a kor legmodernebb építészeti és hadászati elvei alapján. Kívülről - egyetlen pontját kivéve - nem is látható.

 
Rejtett átjáró

A helyismerettel nem rendelkező látogató nyugodtan elsétál mellette anélkül, hogy észrevenné. Csak a kapuhoz közeledve lehet felfedezni, s udvarába lépve is csak a laktanya-jellegű épületek tárulnak elénk. A védművek belülről is jórészt rejtettek. A védelem fő ereje a sáncokon és az épületek tetején elhelyezkedő tüzérség volt. Az erőd közvetlen ostromának megakadályozását és a tüzérség védelmét szolgálta az erődöt csaknem teljesen körülvevő, kilenc méter mély, kilenc és fél méter széles és mintegy 1800 méter hoszszú sáncárok. Ennek külső és belső oldalában 1,9 méter széles, falazott, lőréses folyosók futnak. Az erőd belsejébe érve jobbra, a keleti szárnyon az istállókat, északon a földszinti legénységi épületet (ezt úgy építették, hogy szükség esetén 300 ágyas kórházzá lehessen átalakítani), az udvarba benyúlva az emeletes, alápincézett tiszti épületet pillanthatjuk meg; balra pedig az egykori kantin s a pékség helyezkedik el. A tiszti épület kivételével a helyiségek külső oldalai védőfolyosókhoz csatlakoznak, amelyek vonalát, a sáncárokba beékelődve, nyugatról és délről egy-egy emeletes, azonos elrendezésű bástya töri meg. A külső kaputól a főbejáratig vezető utat oldalazó tűzzel az úgynevezett Flankierungsthurm fedezi. Ebben található az erőd legszebb helyisége, a boltíves pillérekkel tagolt leventeoktató-terem. Leghatalmasabb épülete a Parancsnoki torony, ez a Duna felől látható, s döbbenetes hatást kelt három szinten sorakozó, fenyegetően és üresen tátongó 78 ágyúlőrésével. Valószínűleg ez a látvány és a benne rejlő lenyűgöző tűzerő ihlette meg azt, aki az erődöt a Duna Gibraltárjának nevezte. Külön tanulmányt érdemelne az erőd földműveinek - részben az eredeti állapotot helyreállító - kialakítása. A Komárom katonaéletét bemutató Várak, erődök, katonák című kiállítás az erőd egyik fő attrakciója.

A Csillagerőd
Az 1586-ban épített Szent Péter-palánkot nevezték el így kőbe építése után, négyágú csillag alakja miatt. Mai formáját az 1850-70 közötti felújítás, újjáépítés során nyerte el.
A 19. században a kor hadi építészeti szellemének megfelelően a laktanya- és a raktárépületeket magas földtöltéssel övezték, kívülről földsáncokkal takarták. A másik két erődtől annyiban különbözik, hogy ezt nem lőréses folyosó, hanem széles vizesárok védte körben.

Az Igmándi erőd
Középkori földvár állt itt, amelynek területén még az 1848-49-es szabadságharc idején emeltek egy cölöpkerítéssel megerősített földerődöt, amit később lebontottak, mégis ez a komáromi erődrendszer legfiatalabb tagja.
A szabadságharc földerődje helyén épült fel 1871-77 között a város déli bejáratának védelmére, az új erődrendszer elválaszthatatlan részeként. Az erőd elzárta a városba délről vezető utat, biztosította, hogy a rendszer egyes tagjai kölcsönös tűz-összeköttetésben legyenek egymással. Elkészültével befejeződött a hatalmas komáromi erődrendszer építése. Nevét a közeli Igmánd községről kapta. Érdekessége, hogy az ellenséges tűz szilánkhatása elleni védelmet szolgáló úgynevezett harántsáncok is megépültek, s ma eredeti állapotukban tanulmányozhatók.
Az erőd déli ellenlejtőjén található a Kopjafás emlékpark. Az 1848-49-es szabadságharc komáromi hőseiről 11 kopjafa emlékezik meg, Cs. Kiss Ernő fafaragó, népi iparművész tervei szerint.

Egyéb látnivalók:
A tornyos villa
A part menti fák mögé húzódott, a 20. század elején épült nyaralók közül talán a legszebb, a "tornyos villaként" emlegetett egykori Tuba-villa, ma imaház, a magyaros szecesszió egyszerű, de szép példája. Tuba János (1855-1924) Komárom város főjegyzője, országgyűlési képviselője, a Komáromi Lapok alapítója, a híd megépítésének kezdeményezője volt.
A lépcsős kocsma
Komárom legrégebbi házainak egyike a lépcsős kocsma. Az 1600-as évek végén beszálló-kocsmának épült a rév utasai számára. Ma a város turisztikai információs irodája működik itt.

A magyar tengerészettörténelmi kiállítás
Már a bejárati ajtó előtt monumentális hajóhorgonyok jelzik, hogy itt látható dr. Juba Ferenc magyar tengerészettörténeti kiállítása, az ország egyetlen tengerészeti bemutatója.
Komárom az 1930-as években meginduló Duna-tengerjáró hajózás legészakibb kikötője volt évtizedeken át. Dokumentumok, hajózási eszközök, egyenruhák, tengerész-emléktárgyak, képek és makettek emlékeztetnek erre az időszakra. A kiállításon a középkori magyar királyi hajóhad legnagyobb sikereinek (közéjük tartozik a zárai békeszerződés 1356-ban) bemutatása mellett nagy anyag foglalkozik az 1867-es kiegyezés után viharos gyorsasággal fellendülő magyar tengerészettel, a különböző tengerhajózási részvénytársaságok tevékenységével. A világkikötővé kiépített központi magyar kikötő, Pula (ahol torpedó- és tengeralattjáró-gyár is működött), az első magyar építésű hadihajó, a Szent István, valamint az első világháború után idegen tulajdonba került magyar hajók képei láthatók itt. A második világháborús relikviák közül kiemelkedik a Kelet nevű gőzös mentőcsónak-tájolója, amellyel a kapitány menekült, amikor 1940-ben a németek elsüllyesztették a hajót az Atlanti-óceánon. Külön tárlók foglalkoznak a tengeri sporthajózással, itt látható többek között a Szent Jupát egyik hajóhorgonya is.

 
Ízelítő a Várak, erődök, katonák című kiállításból

A Lapidarium Brigetionense (római kőtár)
A múzeum több mint 300 négyzetméternyi alapterületén sírkövek és szarkofágok, oltárkövek, valamint domborművek, szobortöredékek, építési maradványok és mérföldkövek láthatók az 1-4. századból. A kőtár anyagából művészi kivitele, mondanivalója és története miatt kiemelkedik az a mitológiai dombormű, amely Phaedra és Hippolytos tragikus történetét meséli el. A kőfaragvány még az ókorban kettétörött. A Phaedrát ábrázoló fele a századfordulón került elő, és az észak-komáromi Duna Menti Múzeumba szállították, a másik felét, amelyen Hippolytos látható, az 1960-as években találták meg, s a Klapka György Múzeumba vitték. Ma már mindkét kiállításon megtekinthetők a kiegészített domborművek. Gazdag díszítése miatt érdemes megemlíteni Plotianus sírkövét, amelyre a temetéskor szokásos halotti lakoma egy részletét, a halotti isteneket és az elhalt ősöknek járó áldozati jelenetet vésték, valamint Mercator szarkofágját, amelynek fedőlapját valószínűleg kőfaragó-szerszámok díszítik - talán utalásként az elhunyt foglalkozására.
Komáromban azonban nem csak ez a kiállítás utal a város emlékekben gazdag ókorára. A városban sétáló a kelet-nyugati irányú főút, az egykori limesút mentén haladva szarkofágokkal és mérföldkövekkel találkozik, ugyanúgy, mint valamikor a római kori vándor Brigetio elhagyása után.

Veres Annamária
Forrás: www.komarom.hu, www.vendegvaro.hu
Fotó: Szekeres László

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink