Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

Túracélpontok
Dunaújváros
127. Hajó Magazin, 2006. feburár

Az iparváros Dunapentele közigazgatási területén, a falutól délre húzódó löszfennsíkon épült. Ez az egyetlen görög eredetű helységnév, amely Szent Pantaleon nevét idézi. A 3. században Nikodémiában, a mai Izmirben született szent az orvosok és a bábák patrónusa. Névének magyar változata, Pentele. Az egykori csendes kistelepülés múltja több ezer évre nyúlik vissza. A vízparti települések nyomai a dunai löszomlások következtében eltűntek, csak a Rác-dombon és a Pap-szigeten sikerült ókori kultúrák maradványait feltárni.
A település középkori története egy ősi monostor felépülésével kezdődött. A Szent Pantaleon bizánci szent orvos tiszteletére épített monostor a Szalki-szigeten emelkedett. Lakói görög szerzetesek voltak. A monostor a tatárjárás során elpusztult, de a település 1277-1555 között folyamatosan lakott volt. Dunapentele kis falu maradt egészen addig, amíg 1949-ben el nem kezdődött a kohászati kombinátnak és a hozzá tartozó városnak az építése. Ezután lett a gyorsan fejlődő település neve Dunaújváros.

Evangélikus templom (Szilágyi Erzsébet utca)
Az új templomot a Makovecz Imre köréhez tartozó építész, az Ybl-díjas Nagy Tamás tervezte. Az ovális alapterületen kialakított, vörös téglából épült, bazilikális kiképzésű, háromhajós templomhoz torony kapcsolódik. A tojás alakú alaprajz a végtelent, és az életet szimbolizálja. A burkolat tégláját helyenként réz- és faelemek egészítik ki. Ezek az anyagok is a vörös szín egy-egy árnyalatát képviselik. A dombos tájba kitűnően illeszkedő épület díszítetlen, de tömegével és ívelt formáival nagyszerűen hat.

A Nagy Tamás tervezte Evangélikus templom


Építészeti Emlékek Tanútja
Dunaújváros belvárosa egységes, Európában egyedülálló kiterjedésű szocialista-realista stílusú emlékkel rendelkezik. Ezeket a többnyire neves tervezők által megálmodott, és kivitelezett építészeti emlékeket mutatja be a mintegy két és fél kilométeres, két óra alatt bejárható tanösvény, mely így a szocialista, illetve szocialista-realista építészet történetét is megismerhetővé teszi. A tanút kiindulási pontja a Vasmű tér, ahol Domanovszki-freskó látható. Az útvonal másik kiemelkedő állomása az Üzletház, ahol ugyancsak egy többalakos mozaikkép található. A város főutcája, és a Vasmű út épületei is hűen mutatják be a korszak építészeti stílusait. Valamennyi érintett épületen táblát helyeztek el, amelyen az építész neve mellett az építészeti stílust, s az épület egyéb sajátosságát is feltüntették.

 
Az ókori római katonai tábor központja
A Vasmű főbejárata feletti szocreál freskó

Intercisa Múzeum (Városháza tér 4.)
A Dunai Vasmű területén bronz- és római kori telep, valamint temető volt. Az építéssel párhuzamosan folytatott régészeti leletmentés során hatalmas ásatási anyag halmozódott fel, ez tette szükségessé a múzeum létrehozását. Nevét a régi római településről, Intercisáról kapta. Gyűjteménye elsősorban régészeti, a több mint 750 ezer tárgyból álló anyag a Vasmű területén feltárt leleteket, az avar-, az Árpád-kori telep és temető, valamint a környék rendkívül jelentős emlékeit tartalmazza. Itt vannak a bronzkor egy szakaszának nevet adó ún. Koszideri kincsek, a kora császárkorból a nagyvenyimi szarvasos-napkerekes urna, egy Mithrászt ábrázoló dombormű, római kori díszkocsiveretek stb.
Egyik kuriózuma az úgynevezett Vöröskönyv - az 1951-ben Rákosi Mátyáshoz írt levelekkel.

 
A dunaújvárosi Kamaraszínház
és Művészetek háza
Múzeum, szép környezetben

Intercisa - római kőtár és romkert (Római körút)
Az ókori római katonai tábor, Intercisa Castellumának központja feltárásakor légfűtéses ikerházat is rekonstruáltak. Itt került elő a kivételes szépségű Mithrász-tábla is.
A romkert a római város, Intercisa castellumának központja és déli kapuja. Az állagmegóvás hiányosságai miatt az 1976-ban elkészült bemutató egyes részei erősen károsodtak, a korábban itt elhelyezett leletek egy részét a múzeumba szállították.
A pentelei fennsík északi szegélyén, a kehely alakú víztorony tövében találtak rá a római kor emlékeire: ritka római kori emlékként egy mozaikpadlós katonai fürdő maradványait sikerült feltárni. A fürdő védőépületet is kapott, ahol a maradványok megtekinthetők. A déli kapu és az egykori főútvonal, a Via Praetoria egy szakaszán mérföldkövek, szarkofágok stb. láthatók.

Szerb ortodox templom (Táltos utca)
A török hódoltság után Pentelére telepített szerbek 1696-ban építették fel templomukat. Igen arányos barokk épület, ikonosztáza, oltára a 18. századi népies barokk példája. A templom belsejében 19. századi bútorzatot is látni: fára festett táblaképeket és festett padokat.

Kovács Múzeum (Magyar u. 14.)
A magánmúzeumban kétszáz évnél öregebb eszközöket tekinthetünk meg: üllőszerszámokat, sínhúzó kemencét, udvari fúrógépet és egyéb relikviákat. Ugyanakkor némi ízelítőt is kaphatunk a kovácsmesterségből: a múzeumtulajdonos, egy volt kovács tanítványa ugyanis vállalta, hogy bemutatót tart a látogatóknak.
Duna-parti löszfal
A város alatti, Duna-parti löszfal sétautakkal átszőtt, ligetes partrézsű, nemzetközileg számon tartott hidrogeológiai és kertészmérnöki mű. Példája, miként lehet a roskadó löszfalat biztonságossá tenni, parkká alakítani.

Bemutatót is láthat a közönség a kovácsmesterségről

Forrás: www.dunaujvaros.hu,
www.vendegvaro.hu
Veres Annamária
Fotó: Balogh Judit

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink