Következő számunk 2011. október4-én jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

 

192. Hajó Magazin tartalmából,
2011. Július


 

1942-2011.
Litkey Bence

4Példa volt egy generáció számára.
Hosszan sorolhatnám az eredményeit, de miért tenném, neki nem az számított.
Ô csak élni és dolgozni akart. Önállóan, szabadon, csinálni amit szeretett, ami számára volt fontos.
Szabad volt, mert megengedte magának, hogy az legyen.
Öntörvényű, mert voltak törvényei, amihez ragaszkodott.
Az elvárásokkal sosem foglalkozott, nem érdekelte a karrier, nem állt be a sorba.
Élvezte az élet örömeit.
Sikeres volt, elérte amit akart.
Hitt abban amit csinált, vagy azt csinálta amiben hitt.
Senki sem állította, hogy könnyű természete lenne. Nem is lehetett, mert egész életében maximalista volt, elsôsorban saját magával szemben.
Szeretett festeni. Nem ok nélkül csinálta, valamit közölni akart vele.
Szeretett vitorlázni. Ez volt az élete - és ez lett a halála is.
Ja, ha el kell menni, akkor valahogy így. Az imádott Balatonon, a szeretett hajóban, egy versenyen.
Persze, persze. csak úgy húsz évvel késôbb.
Szombat van, kora este.
Hallottam a hírt. Otthon ülök, csendben, ostobán.
Sűrűn csöng a telefonom, pedig ilyenkor nem szokott. Nem veszem fel, mit is mondhatnék?
Jó, igen, lenne mit mesélnem, de nem tudok. Félek, amit mondhatnék, az senkit sem érdekel.
Jobb most így, egyedül.
Emlékek.
Egy-egy hangulat, a hajnal fényei a Balaton Maratonon, hajók, versenyek.
Mi marad?
Az emlékek.
Egy rajz.
Bence mondta nemrég: "Az élet sava-borsa, hogy az ember olyan dolgokat csinál, aminek semmi értelme nincs."
Sosem hittem volna, hogy ennyire komolyan gondolod. Ennek most tényleg semmi értelme sem volt.
Valami azért itt marad velünk. Emlékezünk rád, mintha csak itt lennél te is.
Hallom, ahogy nevetsz. Ôszintén, minek örülsz?
Ne mondd, tudom.
Szép éledet volt.

Új szövetségi kapitány
Litkey Árpád

4Június közepén beszélgettünk, amikor a szövetségi kapitányi posztra kiírt pályázat eredményeként Litkey Árpáddal kezdte meg a fôtitkár a szerzôdéskötés elôkészítését. Van még vitájuk, de megelôlegezhetjük, hogy július elsején aláírják a dokumentumot. Ezzel új szakasz veszi kezdetét a magyar vitorlás versenysportban. Feladat van bôven. Reméljük, hogy egy demokratikusabb, tisztességesebb, átláthatóbb és kevesebb konfliktussal járó szakasz elôtt áll a sport, mint korábban. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Drukkolunk. A szezon végén pedig folytatjuk a beszélgetést.

Versenyhajó a balatonra
CODE8

4Korábban több alkalommal is beszámoltunk egy új versenyhajó, a CODE8 tervezésérôl, majd az építésérôl. Hasonlóan a 46. oldalon bemutatott Flaar 8-ashoz, ez is a TBS Nagydíjra készül, de már a Kékszalagon is versenyezni fog.

Erôs mezôny, erôs szél
Sztár Körzeti Bajnokság

4Május 21. és 22. között Balatonföldvár adott otthont a Csillaghajós Közép-Európai Körzeti Bajnokságnak. Hat nemzet 25 hajója indult a Spartacus Vitorlás Egylet által rendezett versenyen. Mind a hat kiírt futamot sikerült megrendezni.
Ez a verseny kvalifikációs lehetôség az osztály világbajnokságára, ez is oka volt a nagy nemzetközi érdeklôdésnek.

Mozgáskorlátozott vitorlázás
újra Európa-bajnokok!

4Május 26. és 29. között tartották a mozgáskorlátozott vitorlázók Európa-bajnokságát Access osztályokban. Pegan Zoltán és a Pegan Zoltán - Mircsev Éva kettôs megismételte legutóbbi sikerét, és nagyszerű vitorlázással védték meg Európa-bajnoki címüket.

Az olimpia helyszínén
Skandia Sail for Gold 2011

4Ilyenkor az olimpiai osztályokban már minden döntésben meghatározó a nagy verseny közelsége. Ez a megállapítás nem meglepô egy évvel és egy hónappal a londoni olimpia nyitánya elôtt. A kishajós vitorláséletben már csúcsra pörögnek a legjobbak. Még mindenki veszettül hajt, hiszen több országban kezdôdnek a nemzeti válogatók, most még ott van a mezônyben és teljes erôbôl igyekszik, aki csak egy kicsit is reménykedik az olimpiai részvételben. Jövôre már a nagy versenyeken is szűkebb lesz a mezôny, mert addigra a válogatók és az olimpiai kvalifikációs versenyek eredményei alapján néhányan lemorzsolódnak.

Kieler Woche
Berecz Hét

4Berecz Zsombor hetedik! A Kieli Hét, a Kieler Woche maga a tradíció, fogalom Európa és a világ vitorlás versenysportjában. 129 éve zajlanak itt a versenyek, nem csoda, hogy az esemény híre mindenhova eljutott. Aki komoly vitorlázó, az Kielbe mindenképpen el akar jutni a pályafutása során. Lehet máshol néha erôsebb mezôny - bár ez ritkán történik meg -, mindig nagy a becsülete annak, aki a Kieler Wochén képes nyerni vagy az élmezônyben végezni.

Brokernet-Uniqa Bankár és biztosítási,
volvo lÍzing kupa

4A Bankár Kupa évrôl évre kiváló alkalmat nyújt az esélyeseknek a Kékszalag elôtti bemutatkozásra. No nem mintha nem ismernénk ôket, inkább arról van szó, hogy itt láthatjuk elôször a hajófejlesztéseket. Idén 15. alkalommal került sor a Brokernet-Uniqa Bankár Kupára. Ez volt a 11. Biztosítási és a 2. Volvo Lízing Kupa. A rendezvény ragyogóan sikerült. A vitorlásverseny kevésbé, ahhoz ugyanis némi szél is kellett volna. Pedig a rendezôk tényleg mindent megtettek, ami csak elképzelhetô. Nem hiába fáradoztak, megmentették a regattát.

Finisben
VB felkészülés

4Június 18-19-én a Garda-tavon három magyar páros részvételével zajlott az olasz F18-as szövetség ranglista versenye, amelyen öt nemzet képviseltette magát.
A jó és biztos szél, valamint a hazainál erôsebb és nagyobb mezôny miatt utaztunk - Diószegi-Jankovics páros - a versenyre. Hasonlóan gondolkodott Vándor Róbert és Kalocsai Zsolt, valamint Szillassy László és Szillassy Bendegúz is. A világbajnokságra készülve szokhattuk a népesebb mezônyt, reméltük, hogy fejlôdik a taktikánk és sebességünk, és a nemzetközi élcsapatokhoz mérhettük a tudásunkat.

Rekord létszám
Pünkösdi Regatta

4Változatlanul a Pünkösdi Regatta a Kékszalag utáni legnagyobb érdeklôdésre számot tartó vitorlásverseny a Balatonon. Június 11. és 13. között 280 hajó vett részt a huszonkilencedszer megrendezett háromnapos regattán, amelynek elsô és harmadik futama beleszámít a Balaton Kupa értékelésébe is.

Kékszalag
Prelude

4Ilyenkor minden magára valamit is adó szakértô elmagyarázza, ki nyeri a Kékszalagot. Azután a tipp - mert nem másról van szó - vagy bejön (erre azért megvan az esély), vagy nem. A tavalyi nyílt tókerülô után idén kevesebb az izgalom. Külföldrôl nem valószínű, hogy hajóval érkeznének, sôt, már itthon sem nagyon fejlesztenek a >hagyományos< hajók versenyére. Azért a Rafficát jelentôsen átépítik.

Hajóbemutató
Milyen hajót szeretnék?

4Lassan két évtizede készülnek a hajóbemutatók, a lap hasábjain szereplô vitorlások közül sokat magam is kipróbáltam. Mindig is volt véleményem, de azt megtartottam magamnak. Tettem ezt elsôsorban azért, mert az ismert gyártók nem készítettek olyan hajót, amelyik nekem tetszett volna. Mindegyik olyasfajta kompromisszum, ami a kényelem felé hajlik, a sportosságnak semmi nyoma, ráadásul érthetô módon a tengerre készült, viharálló és ezért alulvitorlázott típusok. Mostanában azonban feltűnt néhány szimpatikus darab, igaz, ezekre sem ártana nagyobb rigg a Balatonra.

Hajóbemutató: A TBS nagydíj inspirálta
Kicsinyített Open 60-as

4Open 60-as, avagy Flaar 8 m Open. A hajó eredetileg Fa Nándor és Déry Attila munkája. A test formája megmaradt, az eredeti sablonban készült, de gyakorlatilag minden más változott. Nagyon vártam ezt a tesztet, na meg azt is, hogy legyen szél. Összejött!

Autóbemutató
Infiniti M30d

4"Minden egyetlen vonallal kezdôdik." Ezek Shiro Nakamura Tervezési igazgató szavai. Az ô irányításával jött létre az az egyedi és határozott autótervezési koncepció, amely a mai Infinitikben megjelenik. A japán kézírás vezette rá a formatervezôket, hogy a vonalak egyszerűségében rejlô eleganciában keressék a szépséget. Autóik ettôl egyediek, különlegesek és idôtállóan elegánsak. Mindig az életre tervezik ôket. Ez olyannyira jól sikerült, hogy ennél a modellnél - a tavaly bemutatkozott Infiniti csúcslimuzinjának harmadik nemzedékénél - nagyítóval kellett keresni hibát vagy kivetni valót. Nem sok sikerrel.

Hajóbemutató: A kreativitás bűvöletében
WIDER 42'

4Tilli Antonelli soha nem volt szegény víziókban és a belôlük kifejlôdô ötletekben. Mivel nemrég megvált meghatározó részesedésétôl az egyébként általa alapított Pershing hajógyárban, már anyagiakban sem szűkölködik. Volt megfelelô háttere kifejleszteni azt a hajót, amelynek minden porcikája egyetlen víziót szolgál: legyen kétszer nagyobb önmagánál!

hajóbemutató
Óriás tankhajók

4Lehet, hogy sokakat meglepek vele, de ezeket a hókat nem tudom igazán jó szívvel ajánlani. Nem tipikus családi luxus jachtok, mégis be kell mutassuk ôket, mert keveset tudunk róluk. Ráadásul roppant izgalmasak. Egy hajó, ahol a bicikli - illetve manapság inkább a robogó - mindennapos közlekedési eszköz. Miért is ne lenne, hiszen az orrból gyalog eljutni a hajó végébe, majd vissza cirka tíz perc.

 

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink