125 éves a Balaton
A legöregebb hajó
28. Hajó Magazin, 1997. szeptember

Aki a boglárlellei partokon megpillantja a BÁR feliratú hajót, aligha hiszi el, hogy a legöregebb magyar hajót látja maga előtt. A 125 éves hajó alakja - bár nem egészen az eredetit tükrözi - ma is szép. A hajósok, míg ki nem selejtezték, a legszebb vontatónak tartották. Korára csak a fehér felépítményt áttörő, régies vonalú, zöld zsalugáteres ablakai emlékeztetnek. A hajónak, amely négyszer cserélt nevet, ennél többször gazdát, nem csak életkora érdemel figyelmet: ő volt a legelső balatoni csavargőzös és - a lapátkerekes Kisfaludy után - a második balatoni gőzhajó.

Ez a matuzsálemi kort megért hajdani gőzhajó a boglárlellei partokon ma is látható. Legutóbbi tulajdonosa, a Folyamszabályozási és Kavicskotró Vállalat térítésmentesen engedte át 1981-ben a boglárlellei tanácsnak. A helybeliek akkor vállalták, hogy gondoskodnak erről a ritka műszaki emlékről, s benne korabeli hajózási anyagot állítanak ki. Mára ez a lelkesedés megcsappant, s jó, ha preszszóhajóként továbbra is fennmarad.
Százhuszonöt év egy település életében is nagy idő, különösen az egy közlekedési eszköz - egy hajó életében. Ezt a hosszú időt csak okmányokon, hivatalos közleményeken keresztül, szorgos kutatómunkával lehetett nyomon követni. Sokat olvashattunk már a Kisfaludyról vagy a Kelénről és a Helkáról, de jóval kevesebbet hallottunk a Zala-Somogyi Gőzhajó Társulat 50 főt befogadó Balaton nevű gőzöséről. Pedig a múlt század hetvenes éveiben naponként, menetrendszerűen közlekedett Révfülöp és Balatonboglár között, s gyakran érintette Badacsonyt is.
A társulat 1872 augusztusában kezdte meg a hajózást a Balaton két partja között. Működésének előzményéről, a vállalkozás céljáról csak annyit tudunk, amennyit a Somogy című lap közöl. "A társulat - írja az újság - egy 25 lóerős csavargőzöst szándékozik forgalomba állítani, amely Fülöp, Boglár, Badacsony kikötőit naponként, de más helyeket is, ahová teherszállításra meghívatik. A zalai Balaton-középpartiak más vasúttól távol esve, csakis ezzel érintkezhetnek a déli vaspályavonal boglári indóházával, Zalából szállítva követ, bort, meszet, arató- és cséplőmunkást, Somogyból gabonát, marhát, épületfát."
A Zala-Somogyi Gőzhajó Társulat alapításától kezdve gazdasági nehézségekkel küszködött. Iratanyagából tudjuk, hogy az 50 személyt befogadó csavargőzöst hitelbe vásárolták 1872. június 14-én. Veruda Péter újpesti hajógyárosnak a hajó árának törlesztéseként 3000 forintot kifizettek, a további 2000 forint törlesztésével adósok maradtak. A következő év áprilisában az adósság már 5000 forintra rúgott. A lapok hol a társaság vagyonának hanyag kezeléséről, hol pedig a vállalkozást megbuktatni szándékozó szövetkezésről írtak. Így nem csoda, ha a részvényesek - Zala és Somogy megyei birtokosok, kereskedők - pénzüket féltve késlekedtek a jegyzett összeget befizetni.
1874 tavaszán egy héttagú konzorcium vette át a társulat ügyeinek vezetését. A következő évben Szuhányi László "könyvvivő és hajókezelési szakértő" mint a társulat felügyelője, az ügyvitelt a Dunagőzhajózási Társaságéhoz hasonlóan átszervezte, s egyben elvállalta a társaság révfülöpi irodájának a vezetését is. A társulat hat különböző nagyságú nyitott, fedélzet nélküli fauszályt vásárolt, a legnagyobb 12 öl (22,75 m) hoszszú és 20 láb (6,32 m) széles volt. Így a személyszállításon kívül áruszállításra is vállalkozhatott. Az uszályokkal főleg követ és bort szállítottak a déli partokra.
A hajó vezetését 1875 tavaszán Nyitrai Aurél vett át. A kapitány a hajó minden útjáról részletes naplót készített. Az első bejegyzést 1875. április 5-én, az utolsót pedig december 4-én végezte. Ezalatt a Balaton gőzös 248 teljes fordulót tett meg Révfülöp-Boglár vagy Révfülöp-Szepezd-Révfülöp-Boglár között.
A csavargőzös Révfülöpről menetrendszerűen 7 óra 30 perckor indult Boglárra, innen 12 óra 45 perckor fordult vissza. Gyakran ellátogatott Szepezdre is. A nagyobb nyári forgalom idején délután is átment Boglárra. A menetidő általában 35-45 percig tartott, de üresen, uszály nélkül 25 perc alatt átért. Megrendelésre különjáratban Badacsonyba, Balatonberénybe is elment a hajó. Érdekes feljegyzések vannak a naplóban a különféle áruk szállításáról, vásárosok, aratók és nevesebb személyek utazásáról.
A 9. útról - amelyet április 13-án kezdett meg, és a nagy vihar miatt csak 17-én érkezett vissza Révfülöpre - hoszszú beszámolót írt a kapitány, hogyan sikerült a somogyi parton megfeneklett hajót megmentenie.
A 130. út mint "Kéjutazás" került be a naplóba. Július 31-én délután 4 órakor indult a gőzös fogadott zenész cigányokkal Révfülöpről, és csak augusztus 3-án érkezett vissza. A feljegyzés nem említi, hogy mi volt a körutazás célja. A kevés számú utast tekintve nem nagy sikere lehetett.
Nagyjából ennyit tudhatunk meg a hajónapló ismeretében a Balaton gőzösről. A szépirodalom segítségével azonban tovább kísérhetjük a kis csavargőzös útját. Eötvös Károly az 1870-es évek közepén egy Balaton körüli társasutazáson vett részt. Egyik kirándulásán vendége volt a kis gőzösünknek. Társaságában volt többek között Salamon Ferenc történetíró és Gyulai Pál kritikus.
Ebben az időben Szuhányi László volt a Balaton kapitánya. A fiatal parancsnok nem nagy tiszteletet ébresztett Eötvösben. A "mosolygós arcú gyerkőcét" tömzsi diákgyereknek nézhette az ember. Nem volt több becsülete az író előtt a hajónak sem. Róla is gunyoros hangnemben ír. "Mekkora lehetett az a hajó, amelyiknek ilyen kicsiny a kapitánya? Bizony kis hajó volt, de azért gőzhajó volt. A viharok azonban gonoszul bántak vele, s ezért nemsokára el is adták tyúk-ültetőnek."
Mint érdekességet megemlítjük, hogy a társulat a Révfülöpön vagy Bogláron feladott postaküldemények bérmentesítésére bélyeget nyomatott Z. S. G. T. felirattal. A bélyegmúzeumban őriznek belőle néhány darabot.
A Zala-Somogyi Gőzhajó Társulat 1876-ban csődbe ment, és a 8469 forintra becsült hajót július 20-án elárverezték. Arról, hogy a gőzöst ki vásárolta meg, nem maradt feljegyzés. Csak a Vízügyi és Hajózási Közlöny 1881. évi 1. számában értesülhettük arról, hogy a hajó a Dunán, Bezdán és Battina (Kiskőszeg) között közlekedik. Azt azonban, hogy milyen név alatt, már nem jelezte a cikk. Balaton nevű hajó pedig egyetlen kimutatásban sem szerepelt. Csak az 1908. évi Hajós Naptár mellékleteként megjelent Hajójegyzékben bukkantunk újra nyomára.
A jegyzék a Schődl Károly nevű csavargőzöshöz a 42. szám alatt megjegyzést fűz: "Volt Balaton, majd Alexandra, majd Mohács." A nevek segíthetnek abban, hogy feltárjuk a hajó történetének ismeretlen lapjait. A már említett Vízügyi és Hajózási Közlöny 44. számának hajólajstromában már Mohács néven találkozunk hajónkkal. Itt is 46 tonnásként tüntetik fel, a gép lóereje azonban 80. Ez nem jelent ellentmondást, mert a jegyzék indikált lóerőt jelöl, az előzőekben pedig a 24-es szám effektív lóerőt mutat. A Mohács új tulajdonosa Rosenfeld Simon, aki hajózási engedélyét 1892-ben kapta. Valószínűleg ekkor került hozzá kis gőzösünk is.
Az 1900. évi Hajós Naptár jegyzéke szerint a következő tulajdonos Schődl Károly, a hajó neve Irma, 46 tonnás és 100 lóerős. Az 1908. évi hajójegyzékből magyarázatot kapunk a teljesítőképesség növekedéséről. A bejegyzés szerint az Irma gőzkazánjának építési éve 1893, tehát 1900-ban új kazánnal, felújított gőzgéppel közlekedett. Gőzösünknek 1913-ban ismét új gazdája van: a Budapesti Homok- és Kavicsszállító Rt. A hajó adatai megegyeznek az előző lajstromok bejegyzéseivel, csak a gyártó cég neve más. Az 1913. évi adat szerint a hajót a bécsi M. Schimmelbusch építette.
A gyártóként szereplő bécsi cég lajstromba kerülésének valószínű oka az, hogy a hajótestet építő Verudának a gőzgépet és a kazánt a bécsi cég szállította. Veruda kis hajóépítő telepe az 1870-es évek elején beolvadt Hartmann József újpesti hajógyárába. Negyven év múlva a Hajós Naptár szerkesztői már nem is hallottak a kis hajóépítő műhelyről, ám a gépeken megmaradt a gyártó táblája, ebből következtettek a hajó bécsi eredetére. Feltevésünk helyességét abból is igazolni látjuk, hogy a gőzhajózási társulat 1872-ben Veruda Péternek a hajó vételáráért kifizetett 3000 forintot és még 2000 forinttal adós maradt. De azt is tudjuk, hogy a bécsieknek is közük volt a hajóhoz. A Somogy című lap 1876. július 4-i számából ugyanis arról értesülünk, hogy a "8469 forintra becsült Balaton nevű gőzhajót" Konrád Antal bécsi lakos adósság fejében bíróság útján lefoglaltatta.
Az Irma 1913 és 1926 között a Budapesti Homok- és Kavicsszállító Rt. tulajdonában volt. Aztán négy éven át az Egyesült Építőipari és Hajózási Rt. használta, tőlük 1930-ban a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek vásárolta meg. A második világháború végén a Balatont is Nyugatra hurcolták, majd a többi magyar hajóval együtt hazakerült. Később a Vízműépítő Vállalat dunaharaszti, valamint a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Kvassay úti műhelyében újjáépítették. Ekkor némileg megváltozott a hajó mérete is. Hoszsza 29,35 m, szélessége 5,31 m, merülése 1,15 m lett. A gőzgépet kicserélték egy 4 hengeres, 4 ütemű dízelmotorra. Az új gép teljesítménye 160 lóerő.
A hajó új motorral majdnem két évtizeden keresztül közlekedett anélkül, hogy nagyobb javítást végeztek volna rajta. Csak 1972-73 telén kapott új segédgépet és villamos berendezést a Foka bajai telepén. Ezután még négy-öt évig vontatott, majd közel 110 évesen, alighanem az ország leghosszabb szolgálati időt letöltött hajójaként kiselejtezték. Nem mintha még nem bírta volna tovább, de gazdaságtalanná vált, mert üzemeltetése viszonylag nagy létszámú személyzetet kívánt.
A hajdani Balaton, Alexandra, Mohács, Irma, majd F. K. 312 "nyugdíjba vonulása" után egy darabig a lágymányosi öböl egyik csendes zugában húzódott meg. A vállalat nem bontatta szét, s a felszerelését sem engedte széjjelhordani. Gondosan lezárták azzal a tiszteletre méltó szándékkal, hogy e nagy időt megélt hajót mint becses műszaki emléket megmentsék a pusztulástól. Így történt, s reméljük, még utódaink is láthatják. Helyére kerüléséből a Mahart Balatoni Hajózási Részvénytársaság hajósai is kivették részüket: ők vontatták a boglárlellei partokra.

Dr. Bíró József