Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

37. Hajó Magazin, 1998. augusztus

Hét verseny, egy meglepetés
Bajnokságok
Korán megkezdődtek a küzdelmek a magyar bajnoki érmekért. Június utolsó és július első két hetében már hét magyar bajnoki cím talált gazdára. Az ifjúsági, nemzeti, olimpiai és nagyhajós osztályok képviselői is versenybe szálltak ebben a négy hétben. A női Kalóz bajnokság kivételével az esélyesek végeztek az élen. Annál nagyobb értetlenséget okozott szakmai körökben a Csillaghajó bajnoki listája, ahol Komm András és Szüts Péter kormányosként nyert érmet.

Fehérszalag
Liberté-győzelem
A Liberté 1997-ben két kivételtől eltekintve minden versenyt megnyert, amelyen elindult. Kékszalag-győzelem, magyar bajnoki cím. Úgy tűnt, jóllakott a társaság. Az idén keveset versenyeztek és egyszer sem győztek. Algás volt a hajó, nem sikerült a téli leszerelés után tisztességesen beállítani, soha nem volt meg a létszám. Mégis úgy tűnt, nincs pánikhangulat, nyugodt a csapat. Több, a közvélemény által gyorsabbnak tartott hajónak köszönhetően végre az esélyesség terhe nélkül készülhettek erre a versenyre.

Sporttörténet
Fináczy György
Ha igazi hozzáértőket megkérnénk, nevezzék meg az évszázad tíz legjobb magyar versenyvitorlázóját, Fináczy György valószínűleg mindannyiuk listáján szerepelne. Mindmáig a legsikeresebb magyar finnes, aki a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején az európai élmezőny biztos tagjaként rengeteg versenyt nyert, és akinek 1971-ben elért Európa-bajnoki bronzérmét túlszárnyalni magyar vitorlázó sokáig nem tudta. Fontos szerepet vállalt a hazai 470-es flotta fejlesztésében, és ennek az osztálynak is egyik legjobbja volt éveken át. Ahogyan később solingban is. Az olimpiai osztályokban való versenyzést néhány éve abbahagyta, de ma is ő az egyik legaktívabb és legsikeresebb balatoni nagyhajós versenyző.

Tovább...

1914-1998
Hamvas Imre
Hamvas Imre, kedves barátunk, 1998. június 18-án, életének nyolcvannegyedik évében, majd egy éven át tartó, hősiesen viselt betegségben meghalt. Valamennyi magyar vitorlázó - a határon innen és túl - Hamviőnek ismerte. Halálával vitorlássportunk nagy öregje távozott közülünk.

Tovább...

Kent-Balaton Maraton
Felkészülés
Az idei évad nagy kihívása a KENT-Balaton Maraton. Az esemény különleges, mert ilyen hosszú távú tavi verseny Európában nincsen. A sikeres részvétel elengedhetetlen feltétele a körültekintő felkészülés. Idén írta ki első alkalommal a Yacht Club Bregenz a háromkörös tókerülő versenyt, a Bodensee Maratont. Ennek a limitideje három nap volt. Ezen a versenyen indult egy magyar hajó is. Az itt szerzett tapasztalatokkal szeretnénk segíteni a KENT-Balaton Maratonon indulóknak a felkészülésben.

Balatoni kikötők bemutatása
Koloska Marina
Hetedik szezonját kezdte a Balaton egyik elegáns, családias légkörű kikötője, a Balatonarácson épült Koloska Marina. A kikötő hangulatát és szolgáltatásának színvonalát jelzi a bérlők elégedettsége. Már évek óta csak hosszabb várakozás után lehet itt hajóhelyhez jutni.

Hajóbemutató
Elliott 770, Jó Hajó
A napjainkban rendkívül elterjedt könnyű sporthajók kategóriájában keres magának helyet a Balatonfüredi Hajógyár és a Jóhajó Kft. közös terméke, az Elliott 770-es. Ez a kategória - amely kiemelkedő menetteljesítmények mellett elfogadható komfortot ad - számomra a J 24-esek megjelenésével kezdődött, de ide sorolnám az egyre népszerűbb 8m OD és a Scholtz 22-es hajókat is. Az Elliott 770-es ebbe a sorba illeszkedik. Méreteit tekintve a 8m OD-hoz, felszereltségét és vitorlázatát látva viszont a Scholtz 22-eshez áll közelebb.

Tovább...

A harmadik oldalvizén
Balatoni Hajókiállítás
Egy hajókiállításnak természetes közege a víz, a napsütés, a Balaton. A kenesei kikötő második alkalommal adott otthont a rendezvénynek. A szép, kulturált környezet, a tó egyik legszebb kikötője fogadta a szépszámú közönséget és a kiállítókat. A szabadtéri rendezés sikerét nagyban befolyásolja az időjárás, ezért a kiállítás szervezőinek biztonságot nyújthat, ha május végén, június elején rendezik. Az idén nem lehetet panasz az égiekre. A négy nap alatt egyszer esett az eső. Mégis hiányérzete maradt az embernek, s hogy mi ennek az oka, azt próbáljuk kideríteni a következő néhány sorban.

Hajóbemutató
Vita 30-as
A Schäfer Yacht jól átgondolt üzleti stratégiájának köszönhetően jutott el odáig, hogy ma már a két legnagyobb forgalmú magyarországi hajógyártó között emlegetik a nevét. Az első saját fejlesztésű hajójuk terveit a híres - a Dehler gyárnak is dolgozó - Van de Stadt design készítette. A Dolphin 26-os gyártását folyamatosan ellenőrző tervező iroda garancia a minőségre. Nem lesz ez másképp a Vita 30-as esetében sem. A két cég sikeres együtműködését mutatja a tény, hogy már a második Van de Stadt hajót van lehetőségünk bemutatni a Schäfer Yacht termékeként.

Tovább...

Balatoni boltok bemutatása
Four Waterworld
A Four Vízisport kilenc évvel ezelőtt egy kicsi boltban nyitotta meg kapuit a vízi sport szerelmesei számára. Hosszú évek munkája, hozzáértő vezetés és tapasztalt szakemberek segítségével az áruház mára Magyarország egyik legnagyobb, vízi sportokkal foglalkozó cége lett. Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeképpen a két budapesti bolt után 1997-ben megnyitotta kapuit a Four Marine Store a kenesei Marina-Port kikötőben.

A tenger teszi fel a legfontosabb kérdéseket
A tengeri biztonságról
Egy olyan témáról szeretnék írni, amit nem elég megtanulni, és ha naponta elismételnénk, sem lennénk képesek minden tekintetben megvalósítani azt, amit elméletben már jól tudunk: megfelelni a tengeri biztonság összes előírásának, ajánlásának. Tragikus esemény adott indíttatást: Eric Tabarly, a legendás francia vitorlázó a tengerbe veszett. A híradások (így a Hajó Magazin előző száma is) beszámoltak arról, hogy a Pen Duick I. fedélzetén Írország felé vitorlázott négyfőnyi legénységgel, amikor éjszaka a vízbe esett. Hajójának legénysége és egy másik, közelben lévő vitorlás hiába kereste.

Versenyszabályok alkalmazása
Bójakerülések szabályai
A bójakerülésre vonatkozó szabályok akkor lépnek érvénybe, amikor a hajók a bója közelébe érnek, és mindaddig tartanak, amíg azt megkerülték és azután elhagyták. A bója közelébe érés azt az időpillanatot jelenti, amikor a bójához közelebb lévő hajó kétszeres testhosszának megfelelő távolságra megközelíti a bóját.

Kykládok - VI.
Faun - 27.
Hat nap Kinaros szigetének öblében, melynek neve Pningo. Mintha tépelődéseinknek elnyertük volna a jutalmát: Ios, Amorgos, Levitha egyre inkább olyan élményeket nyújtott, amilyenekre már nagyon vártunk. Kinaros, amely ismeretlenül is vonzott bennünket, a Kykládokon tett barangolásaink csúcspontja.

Yachtkikötőkről hajósszemmel
Fa Nándorral
Fáradt a testem és fázom, ég a szemem, kezemen alig van bőr, nem tudok rendesen fogni. Vágyaimban a meleg zuhany után egy rendes tál étel következik, és a többi csak az után. Mindez már karnyújtásnyira, amikor a kikötőmedencében padlónak futok, "fölül" a hajó, és rám sötétedik. Több-kevesebb segítséggel leszabadulok, és megpróbálok úgy betalálni hajók, cölöpök közé, hogy ne tegyek kárt emberben, hajóban. (Fa Nándor földkerülő élményeiből.)

Motorcsónak
Ismeretlenségből a dobogóra
Federics Erzsébet
Az idei motorcsónak országos bajnokság harmadik fordulóját Ercsiben rendezték. Az OSY-400-as kategóriában egy szőke fiatal hölgy, Federics Erzsébet óriási meglepetésre bronzérmes lett. Pályafutása a Castrol csapatában indul, ezzel "kitúrva" vőlegényét és egyben csapatfőnökét, Pozsgai Máriuszt. A verseny legeredményesebb női versenyzőjével a siker után beszélgettünk.

Közlekedési szabályok
A vízi járművek előzése
A vízi közlekedés szabályaival foglalkozó sorozatunkat az előzésre vonatkozó rendelkezésekkel folytatjuk. Mint tudjuk, a vízi járművek között - alá-fölé rendeltség, illetve kitérési kötelezettség szempontjából - különböző közlekedési helyzetek alakulhatnak ki. Sorozatunk korábbi részeiben már kimerítően foglalkoztunk a talákozással és az útvonal keresztezésével kapcsolatos szabályok ismertetésével.

Motorossal Amszterdamban
Egy szerelem kezdete
Jó pár éve, de már "felnőttként" kezdtem a vitorlázást tizedmagammal az IPM szervezte tanfolyamon, és ma már amatőr versenyzőként öregbítem a klub hírnevét. A hajónk neve Csüncsörgő - B25-ös -, sok feledhetetlen élmény forrása.


Wallcraft Eclipse
Hajóbemutató
A nagy utazásra is alkalmas kishajó. A Wellcraft Marine Floridában bemutatta új, rendkívül tágas Eclipse 2400SC típusú motorosát. "Ez egy nagyon nagy kishajó. - így jellemezte a cég új büszkeségét Earl Blackwell, a Wellcraft alelnöke. Hossza ugyan alig hét és fél méter, de méreteihez képest óriási kabinja tágas benyomást kelt. Mindehhez 2,59 méteres szélesség párosul, melynek köszönhetően még utánfutóval szállítható. Annyira hiszünk ebben az újszerűen tágas hajónkban, hogy a Wellcraft ötéves szerkezeti cseregaranciát kínál a hajótestre."

Tovább...

Újra a Balatonról
A komphajózás története
Nem említettünk még egy másik fontos kompátkelőhelyet, a fenékpusztai-bottyáni révet, amelyet a Festetics család tartott fenn a XVIII. század közepétől. Fenékpuszta a Kis-Balaton északi partja mellett, Bottyán pedig az akkori Kis-Balaton déli partján terült el. A rév a Festetics-birtokot kötötte össze. A birtokhoz tartozott a Vörs, Balatonszentgyörgy és Sávoly között elterülő őstölgyes, ahonnan a család hajóihoz szükséges faanyagot termelték ki.

Szörf
Ahola Hawaiiból
Josh Stone
1997 kétség nélkül Josh Stone éve volt. A hawaii sztár egy évvel korábban még a 12. helyen állt a világranglistán hullámszörfözésben, de a múlt évben az előkelő harmadik helyre küzdötte fel magát. De ezzel sem elégedett a 26 éves fiatalember. A cél az idén a világbajnoki cím megszerzése.

Egy szörföző lélektana
Szenvedély
Noha a történet konkrétan velem esett meg ez év júniusában, egészen biztos vagyok benne, hogy az eset kapcsán bárki magára ismerhet a siklás szerelmesei közül. Hogy miről is van szó tulajdonképpen? Hát a szörffüggőségről. Ez a szenvedély már-már olyan erős, hogy sok minden más eltörpül mögötte. Úgyszólván mindenek fölött áll.

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink