Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

Hajóbemutató
Dehler 39
59. Hajó Magazin, 2000. június

Legutóbb a Dehler 33-ast mutattuk be a gyár kínálatából. Akkor azt jósoltuk, hogy a cég szlogenje - a "kényelmes győztesek" - fényesen igazolódik majd a hazai versenyeken is. Azóta ez a típus - a harminchármas osztály verhetetlen sztárja - három bajnoki aranyérmet söpört be. Az 1999-ben piacra került új hajó, a Dehler 39-es is hasonló erényeket csillogtat, mint kisebb testvére. Ez a hajó sem csak igényes kidolgozásával és magas komfortfokozatával igyekszik megnyerni vevőit, hanem valódi vitorlásélményt is nyújt.

A széles körkormány messziről hirdeti, igazi vitorlás hajóval lesz dolgunk. Közelebb érve ezt az érzést csak erősíti a Harken szerelvények lenyűgöző sokasága. A próbavitorlázás napján éppen oktatás folyik a hajón vitorlázók számára, így menetkész állapotban vár bennünket. Sajnos a képzési rend miattunk nem borulhat fel, és mivel éppen elméleti oktatás folyik, egyedül a tulajdonos kísér el bennünket az útra. Ô is most ismerkedik a hajóval, mindent magunknak kell kitalálnunk, megoldanunk. A Dehler 39-es jól átlátható, kényelmesen kezelhető hajónak bizonyul.
A gyenge szélre való tekintettel gyors tankolással kezdődik az ismerkedés. Meg kell fordulni a kenesei kikötőben, és tolatva beállni a kúthoz. Szépen, egyenesen fut a hajó, hátramenetben sem okoz gondot a biztonságos hajóvezetés.
A kikötő előtt felszereljük a vitorlákat. A nutos árbocban könnyedén futnak a nagyvitorlát tartó kocsik, pillanatok alatt helyükre kerülnek a vitorlák. A nagyvitorla schotrendszere jól ki van találva. A leekocsi kötelekkel állítható. Ide érkezik a direkt szár. Az itt szolgáló hármas áttétellel a nagyschotot csak egészen gyenge szélben lehet behúzni. A finomállítást a fallcsörlőre vezették. Az így megosztott schot kezelése gyors és egyszerű, de két embert azért leköt.
A genuakocsi állítása is kötélrendszer segítségével történik. A vitorlák beállítása után éles menetben a hajó sebessége hamar elérte a szél sebességét. A 39-es kiegyensúlyozottan viselkedett, a direkt kormányról pontos információk jöttek a beállítással és a hajóvezetéssel kapcsolatban. A műszerek jól átláthatóak, egyedül az zavart kissé, hogy a kormány mögül érdemben nem tudtam részt venni a vitorlák kezelésében, de ez egy ekkora hajón természetes dolog. Versenyen fontos, hogy a hajón a vitorlák önálló beállítására képes legénység legyen. Az egykezes vitorlázáshoz feltétlenül szükséges az automata kormány, ami egyébként is praktikus segédeszköz ebben a méretben.
A North vitorlák könnyedén gyorsították a héttonnás hajót, pedig a jelenlegi vitorlázat még növelhető. A tulajdonos az első évben még nem kíván maximális vitorlázatot használni, mint mondja, ezt az évet a tanulásra szánják.
A spinnaker és a bliszter mérete is ennek szellemében lett megválasztva. A száztíz négyzetméteres spinnaker kicsit rövidnek bizonyult. A kilenc tizedes bekötésű árbocon az alacsonyabb felhúzót választva is nagyon magasra került a spinnakerbaum, ami erős szélben gondot okozhat a haulzolásoknál. Később egy nagyobb spinnakert és genuát is érdemes lesz vásárolni.
A karbon spinnakerbaum kezelése élmény volt a magamfajta, kormányhoz szokott, botcsinálta legénység számára. Gyorsan és könnyedén kezeltem a hoszszú rudat, amely egyébként blisztert húzva orrsudárként is szolgál. Ebben az esetben egy gumival bélelt acélkarikába teszik a forstag mellett. A spinnakerbaum állítását is kötelekkel vezérelt kocsi végzi, kielégítően hosszú sínen. A gyenge szélben a spinnakeralbát teljesen lazára hagytuk. Meglepően nehéz volt viszont a spinnakerschot, a hét tonna erejét ekkor éreztem először. Eleinte csörlő segítsége nélkül húztam, de később már kényelmesebb volt azon keresztül állítani. Bő szélben kellemesen szaladt a hajó a "kis" spinnaker ellenére.
A fedélzeten dolgozónak bőséges hely áll rendelkezésére a kajüt két oldalán és az orrfedélzeten. A csúszásgátló nagyon jól tapad, de az érzékenyebb bőrt sem dörzsöli le napozás közben.
A kilenctizedes bekötésű alumíniumárboc három pár szálinggal, rollreffel, tolórudas albával és hidraulikus achterfeszítővel van szerelve. A cockpitban nincs asztal, ami ismét csak a kényelmesebb vitorlázást segíti. A kormányosülés alá rejtett pakolóládák mélysége azonban kisé kellemetlen, mert az utolsó puffert épp csak el lehet érni, miközben az ember háta a kormánynak feszül.
A műszerek elrendezése kifogástalan. A kormány elé került a kompasz és az autopilot-kijelző, a többit még látótávolságra, a kajütlejárat tolóajtaja fölé szerelték. A motorvezérlő panel is jó helyen van. A kormányosállásból jó a kilátás.
A fedélzet alatt igazi túrahajóban találja magát az ember. Természetesen kényelmes állómagasság van valamennyi helyiségben. Minden megtalálható, amire szükség lehet. A térképasztal megfelelően tágas és kényelmes. A konyha és a szalon helykínálatában nem érezni a széles fedélzet által elvett tér hiányát. A lejárat mellett bal oldalon kialakított mosdóból a hajó fara felé ajtó nyílik a vitorlatárolóba, így az maximálisan kihasználható. Ebben a helyiségben egy szükségágy is helyet kapott, de azt nemigen használják alvásra. A mosdóban kényelmes állómagasság mellett lehet zuhanyozni. A másik vizesblokk az orrkabinhoz kapcsolódik. A szalonban körben kanapék kaptak helyet, középen egy lehajtható, nagy asztallal. A hátsó mosdóval szemben van a konyha, mögötte nyílik az achterkabin. Ez rendkívül kényelmes. Nem a hajó szélére került, hanem közel a közepéhez, így hatalmas tér maradt a berendezés számára. Bőségesen van hely a csomagok elhelyezésére. A kétszemélyes ágy előtt még egy ülőrész kialakítására is volt lehetőség.
A berendezés kidolgozása szép, egységes és elegáns. A hajó tervezői nagyvonalúan bántak a terek elrendezésével. Nem volt cél sok fekvőhely kialakítása, fő rendezőelvként a kényelmet tartották szem előtt. Ennek a célnak tökéletesen megfelel a Dehler 39-es. Tágas helyiségeivel, praktikus, jól elérhető tárolóival hosszú távú utakon is otthonos hajó marad.
A hajó két fő személyzettel biztonságosan megvitorlázható rövidebb utakon, és némi gyakorlattal a kikötői manőverek is elvégezhetőek.
A Dehler 39-es azonban nem kizárólag túrahajó, hanem jó eséllyel induló komoly versenyhajó is. Az eredményes versenyzéshez hat-hét fő az optimális létszám. A versenyszemélyzet azonban csak kompromisszumok árán aludhat egyszerre a hajón. Ezt jelzi a tárolóban kialakított szükségágy is. Ilyen alkalmakkor természetesen csak a kikötőben kell mindenkinek szállást biztosítani, hiszen a több napos regattákon a szolgálatok miatt egyszerre amúgy sem kerülhet ágyba a teljes legénység.

Litkey

Technikai adatok
Teljes hossza: 11,80 m
Vízvonal hossza: 10,70 m
Szélessége: 3,82 m
merülése: 1,95 m
Vízkiszorítása: 7,0 t
Tőkesúlya: 2,8 t
Nagyvitorla: 42 m2
Genua: 49 m2
Fock: 35 m2
Spinnaker: 110 m2
CE kategória: A

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink