Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

Hajóbemutató
Bavaria 40
73. Hajó Magazin, 2001. augsztus

Egy tizenkét méteres hajóval igazi élmény vitorlázni a Balatonon. Egyszerűen mások a viszonyok a hajó és a hullámok között. A nyolc tonna vágja a vizet, és a hajó úgy megy, mintha sínen vezetnék. Ugyanakkor a Bavaria 40-es érzékeny hajó, jól reagál a kormánymozdulatokra és figyelmeztet, ha változik a szél.

A negyvenlábas hajók nagy előnye, hogy úgy lehet bennük kényelmes belső tereket kialakítani, hogy nem kell drasztikusan megemelni a kabintetőt. Ennek következtében ezek a vitorlások megjelenésükben sokkal elegánsabbak, mint kisebb testvéreik. Ugyanakkor oda kell figyelni a kikötőválasztásra, mert egy ekkora hajó esetében bizony ma még nem válogathatunk. A bemutatóhajó Kenesén parkolt, ahol négy méter széles helyről kellett kiállni a 3,99 méter széles hajóval. Már kifelé is hálás voltam a hajó tervezőinek a rendkívül kifinomult kormány és motor összhangért. A beállást már szinte rutinból oldottam meg, annyira jól lehet manőverezni a hajóval.
A kikötő előtt pillanatok alatt kitekertük a vitorlákat, és a kellemes délnyugati szélben vitorláztunk Siófok felé. A hajó hamar elérte a 3,5-4 csomós utazósebességet. A dűzniben felgyorsuló szél kissé enyhítette a harmincöt fokos kánikula hőségét. Ketten voltunk a fedélzeten vitorlázók, és minden manővert egyszerűen el tudtunk végezni.
A hajót két különböző belső berendezéssel lehet megrendelni. A tulajdonosi két, a charter változat három kabinnal van szerelve. Mindkét kivitel esetében elegendő tér áll rendelkezésre, a tulajdonosi változatban azonban a raktárhelyiségek is hatalmasak. Bőven van hely hosszabb tengeri túrák készleteinek elhelyezésére. A hajó egyébként is hívogat, hogy több napot töltsön fedélzetén a család. A cockpit kialakítása kényelmes hosszú utakhoz is. A lenyitható cockpitasztalban jégakkuval működő hűtő kapott helyet. A belső berendezés már az alapkivitelű változatnál is minden igényt kielégít. Mi a kétkabinos változattal találkoztunk, amelyben a konyha a szalonnal szemben helyezkedik el, kényelmes és tágas munkahelyet biztosítva a főzéshez-sütéshez. A charter típusban kisebb a konyha és a fürdőszoba is.
A hajó kidolgozása a megszokott német precizitással történt. A választott anyagok minősége jó, a hajó felszereltsége, a kiválasztott szerelvények minősége elsőrangú. A Bavaria 40-es minden szempontból jó alternatívája egy nyaralónak: és még vitorlázhatunk is vele.

Litkey
Fotó: Bujnovszky

Technikai adatok
Hossz: 11,99 m
Vízvonalhossz: 11,15 m
Szélesség: 3,99 m
Elméleti sebesség: 8,1 csomó
Súly: 8,3 t
Kiel súlya: 2,7 t
Árbocmagasság: 17 m
Nagyvitorla: 36 m2
Génua: 41 m2
Motor: Volvo MD 2030 21 kW
Legnagyobb állómagaság: 1,95 m
Tervező: J&J Design

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink