Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

Hajóbemutató
Folkeboat
75. Hajó Magazin, 2001. október

Amikor a Balaton Maraton sokadik versenynapja után is a mezőny két Folkeboatja vitorlázott az élen, gyakran hallottam két kérdést vitorlázóktól vagy érdeklődőktől. Többnyire azt tudakolták, miféle hajó a Folkeboat, illetve aki valamennyire ismerte, az azt kérdezte, miként lehet egy ilyen vitorlással vezetni egy versenyben. Vagyis, aki tudta is miről van szó, az is csak kevéssé, felületesen ismerte ezt a típust.

A Folkeboatnak nincs tervezője, illetve csak egyetlen, néven nevezhető "apja" nincs. 1939-ben a göteborgi Királyi Yacht Club néhány tagja arra a felismerésre jutott, hogy a létező és népszerű osztályok, a Dragon, valamint a 6, 7 és 8 méteresek sorából hiányzik egy olyan versenyzésre és túrázásra egyaránt alkalmas, olcsón előállítható tőkesúlyos hajó, amelyet házilagos kivitelben akár egy amatőr is megépíthet. A következő évben a Skandináv Versenyyacht Szövetség Helsinkiben rendezett ülésén e gondolat jegyében tervezői versenyt hirdettek. Az 1941 májusában zárult pályázatra 58 munka érkezett, ám a háromfős, dán, svéd és finn tagokból álló bírálóbizottság egyiket sem találta tökéletesnek. A négy legjobb pályaművet díjazták, és felkérték Tord Sundent, hogy erényeiket ötvözve készítse el a Nordic Folkeboat rajzait. Így tehát a hajótípus nem köthető egyetlen tervező nevéhez.
A hajó kezdetben nem nyerte meg a vitorlázók tetszését, kifogásolták hasas formáját és lapos tükrét. Később azonban rájöttek, hogy éppen emiatt a Folkeboat kifejezetten száraz hajó, erős szélben nagyon kevés víz fröcsköl a cockpitbe. Aránylag jól vitorlázik gyenge szélben - a negyvenes években ismert típusokhoz viszonyítva -, és egészen erősben is nyugodtan halad teljes vitorlázattal. Ennek köszönhetően a negyvenes évek végén elterjedt Svédországban és Dániában.
A hajó eredeti formájában Skandinávián kívül leginkább Németországban vált közkedveltté. Kissé másképp alakult a sorsa Nagy-Britanniában. Ott az eredeti klinkerpalánkos verzió helyett sima karvel építésű testeket kezdtek gyártani. Mivel a hajók minden más méretükben megfeleltek az eredeti Folkeboatnak, a Skandináv Versenyyacht Szövetség úgy engedélyezte a közös versenyzést, ha a brit változat nagyvitorláján a hagyományos "F" jel helyett "FB" szerepel.
Az első üvegszálas erősítésű poliészterből épített Folkeboat hajó 1977-ben készült el, és ez újabb lökést adott az osztály népszerűségének. A Folkeboat kedvelt hajó lett a tengerentúlon, az Egyesült Államokban és Kanadában is. Becslések szerint ma több mint 2500 darab vitorlázik szerte a világon.
Magyarországon, a Balatonon még aránylag kevés Folkeboat található, felfedezésében most szerepet játszhat az idei Sagem Balaton Maraton. Emlékezetes, hogy a hosszú távú versenyen mindvégig két Folkeboat, a Karakán és a Gandalf küzdött az elsőségért, majd a tavat kis híján hat nap alatt öt és félszer körülvitorlázva, a verseny történetében sosem látott szoros vetélkedés végén 47 másodperc különbséggel futottak célba. Közülük a Karakán műanyag testű, modernebb építésű, a Gandalf pedig egy teljesen hagyományos, fából készült, klinkerpalánkos, 53 éves darab. Napokon át tartó szoros versengésük igazolja, hogy a két hajó közt inkább csak vitorlaválasztékuk eltéréséből fakadt sebességkülönbség.
Miközben a Karakán és a Gandalf egymással küzdöttek, alkalmam nyílt egy ilyen hajót kipróbálni. A verseny rendezéséhez ugyanis szükség volt egy hajóra, hogy a balatonszemesi móló előtt bójaként horgonyozzunk, amikor azok érkeznek, akiknek a handicap rendszer a versenytáv végére már csak egy fél kört írt elő. Ehhez a feladathoz pedig Szamódy Zsolt adta kölcsön Mormota nevű Folkeboatját. Így öt napon át éltem a Karakánhoz hasonlóan műanyag testű hajón. Mivel a családom, és ezen belül három, 6 és 13 év közötti élénk gyermekem is velem tartott, így a típust igazán sokoldalúan kipróbálhattam.
Sajnos erős szeles vitorlázásban nem volt részem, pedig állítólag olyankor élvezetes igazán egy Folkeboattal menni. Ez valószínűleg igaz. Hármas-négyesnél erősebb sosem fújt, de a frissülésekben cirkálva halvány ízelítőt azért kaphattunk a típus előnyeiből. A tradicionális hosszú kieles konstrukció határozott iránytartást ad, ami a hullámos vízen nagyon kényelmes. Ennek hátulütőjét forduláskor érezni: a modernebb, fürgébb konstrukciókhoz szokott kormányos türelmét némileg próbára teszi a hajó.
Igaz lehet az is, hogy a hajótest formája erős szélben is száraz cockpitet ígér, hiszen Szemes előtt a közepes szélben is jól kialakult hullámzásban ezt tapasztalhattuk. Amikor a széles, hasas test belecsapódik a hullámhegybe, a vízpermet lapos szögben oldalt száll, és nem csapódik a hajósok arcába. Nagy génuával mentünk, és éreztem, hogy nagyobb szélben is elbírnánk a teljes vitorlázatot. Gyerekekkel vitorlázva ez biztonságérzetet ad. Aznap sokféle vitorlás járt a vízen, természetesen elsősorban túrahajók, amelyek között a Mormota kifejezetten gyorsnak tűnt. Ilyenkor talán még egy Sudár Regattával is lépést tart a Folkeboat. Gyenge szélben viszont lényegesen lomhább a hozzá hasonló nagyságú, népszerű magyar típusnál. Ám ilyenkor is felfedezhetünk előnyös vonásokat. A három gyerek természetesen elsősorban fürödni szeretett. A hajó orráról vagy más részéről ugrottak - persze mentőmellényben -, s már másztak is kifelé a tükörre szerelt fürdőlétrán, és rohantak újra előre. Mivel a fedélzet lapos, a felszerelések jól elhelyezettek, nem kellett amiatt aggódnom, hogy valamiben elesnek. ők pedig élvezték a dolgot, végeredményben magát a Folkeboatot.
A Mormota típusára jellemzően sekély merülésű hajó. Ennek ellenére a szemesi kikötőbe való bevitorlázáskor felültünk vele. Cirkálni kellett, és a keleti móló közelében elakadtunk a nagyon gyenge szélben. Szerencsére könnyen elszabadultunk. Megtudtam, hogy ilyen esetben gyakran segíthet az is, ha orra terhelik a hajót. Legmélyebbre merülő pontja ugyanis a tőkesúly végénél, a kormánylapátnál van, jóval a súlypont mögött.
Természetesen a hajóban aludtunk. Nagyon sok rakodóhely akad a kabinban, talán csak egy-két polc hiányzott, ám ez nem típushiba, a Mormota épült ilyennek. Viszont a hasas test hullámelterelő hatásán kívül a kabintérben is nagyban elősegíti a kényelmes túrázást, a hajó méreteihez képest tágas életteret. Különösen az orrkabin háromszög alakú ágya széles és kényelmes.
Összességében rokonszenves hajó volt a Mormota. Hiába, mostanában már én sem csak versenyzőszemmel nézek minden hajót.

Ruják István
Fotó: Bujnovszky Tamás

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink