Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

88. Hajó Magazin,
2002. november

 


Ismét világbajnokok
Majthényi-Domokos
Tíz év hollandiban: két vb-győzelem, két második, egy negyedik, egy ötödik, egy hatodik, egy tizedik, egy tizenkettedik hely, Eb-n két első. sorolhatnánk, de például a magyar bajnokságokról még szó sem esett. Két ember küzdelme a versenypályán, az életben. Kiderül, nem is igazi küzdelem ez, hanem szerelem a javából. Két olyan sportoló, akiket nemcsak tisztelni, hanem szeretni is lehet. Kettejükkel külön-külön beszélgettünk, előző számunkban Domokos Andrással. Most Majthényi Szabolccsal készítünk interjút.

Első selejtezőkör
Luis Vuitton Kupa
Soha nem volt még ilyen erős a Louis Vuitton Kupa, vagyis az America`s Cupért harcba szálló kihívók mezőnye. Soha ennyi pénzt és energiát nem mozgósított még egyszerre kilenc csapat a győzelem reményében, mint most. A cél az, hogy eldöntsék, három év felkészülés után melyik hajó lehet majd 2003 februárjában a védő Team New Zealand kihívója a világ legrégebbi sporttrófeájáért vívott versenyen.

51 hajó Agárdon
Csillaghajó- és finn-bajnokság
Egy időben, szeptember 19-24. között rendezték meg a finn-bajnokságot a Velencei-tavon és a csillaghajó-bajnokságot Földváron. Mindkét osztályban irigylésre méltóan nagy számban gyűltek öszsze a versenyzők. A finnesek ötvenegyen (!), a sztárosok tizenkilencen indultak. Agárdon öt, Földváron pedig hét futam alapján hirdettek bajnokot.

Hajó Magazin Kupa
T-Systems Bajnokok Bajnoksága
Az idén kilencedik alkalommal rendezte meg a Hajó Magazin és a Style Jacht Kft. a Bajnokok Bajnokságát. A tavaly fantasztikus körülmények között megtartott agárdi verseny után ismét Scholtz 22-es hajókkal álltak rajthoz a meghívott bajnokok. Sajnos a Velencei-tó vízállása miatt ismét új helyszínt kellett keresnünk. Az Almádi Yacht Club sietett a segítségünkre, amely kiváló feltételeket biztosított ahhoz, hogy jó versenyt rendezhessünk.

Vágta és vánszorgás
Around Alone 2002-2003
Bizonyára nem babonás az Around Alone egyszemélyes földkerülő-verseny egyetlen résztvevője sem, hiszen akkor valamelyikük visszalépett volna. Szeptember 15-én ugyanis éppen tizenhárman kezdték meg 27 000 tengeri mérföldes föld körüli útjukat, hogy megküzdjenek a természettel, egymással és önmagukkal. Az öt szakaszra bontott kört várhatóan 2003. április közepén zárják Newport kikötőjében.

Második TBS-Nagydíj
Egyszemélyes Balatonkerülő
Az idén az időjárás kegyeibe fogadta a balatoni szólóvitorlázókat. Pedig talán a parton didergő hozzátartozók nem így gondolták. Vitorlázni azonban sokkal jobb tíz-tizenkét fokban és erős szélben, mint kánikulában és szélcsendben. Egyértelműen kiderült, amit már tavaly is sejteni lehetett, hogy erre a versenyre a nyolcméteresek a legalkalmasabb balatoni osztályhajók. A verseny főszervezőjével, Fa Nándorral beszélgettünk.

Mister Regatta 2002
Vitorlás túraverseny az Adrián
Magyarországon egyre népszerűbb a horvát tengerpart. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Mister Regattával egy időben másik verseny is zajlott, és a következő hetekben is magyar szótól hangos az Adria.

Ragyogó Uniflair
Super Open, 34. Barcolana
Az idén harmadik alkalommal találkoztak a Barcolana előtt Európa leggyorsabb tavi és tengeri egytestű versenyhajói. Négy libera és öt maxi fogadta el a rendezők meghívását. Nagy dolog, hogy a magyar Pleasure, Brencsán Ábel és csapata az idén is a meghívott liberák között szerepelt. A maxik a tavalyi vereség után az idén egy verhetetlen óriást állítottak ki, a nyolcvanlábas Shining Uniflairt. A hatalmas olasz maxinak aztán komoly ellenfele akadt a Barcolanán. A szintén nyolcvanláb hosszú új szlovén hajót Mitja Kosmina vezette. Mindkét versenyen elkönyvelhettünk magyar sikereket. A Super Openen a három magyarral versenyző Gardazzurra legjobb liberaként a második helyen végzett. A Barcolanán pedig a Nautic műhelyben készült 12 méteres versenyhajó szlovén színekben győzött kategóriájában, az abszolútban pedig tizenkettedik lett.

Olimpiajolle
Földvár - Keszthelyről. - II. rész
Négy alkalommal a Balaton legkedvesebb hajójával, az olimpiajolle Siccel (nem én, hanem a legendás Kováts Béla adta ezt az elnevezést) vitorláztam a Földvár-Keszthely túraversenyt. A három első versenyen (1948. július 9., 1952. augusztus 2., 1953. június 27.) a távot de jure és de facto is végigvitorláztam, a negyedikben (1954. július 17-én) egy sajnálatos vasúti történés folytán, csak versenyen kívül - de facto - vitorláztam Földvárról Keszthelyre. Korabeli vitorlásnaplóm adta a lehetőséget, hogy ötven évvel utóbb a négy túraverseny ma is érdekes és tanulságos történetét a Hajó Magazin rendelkezésére bocsássam, és így a ma vitorlázóival is megismertessem. Jó szelet!

Hunter 306-os
Hajóbemutató
A Sea Challenge Yachting Kft. 2002 márciusában alakult, az osztrák SCS chartercég hajóinak közvetítésére. Ez a cég nagyon jó feltételek mellett kínál charterbefektetéssel Dufour és Gib Sea hajókat az Adriára. A Sea Challenge természetesen ezeket a hajókat is árulja. Azért kezdtek foglalkozni a Hunter hajók forgalmazásával, mert a fent említett francia márkáknak már van magyarországi képviselete. Első alkalommal Düsseldorfban találkoztak a Hunterrel, és ezután megkeresték az angliai gyárat, amely szívesen fogadta, hogy Magyarországon is legyen disztribútora. A Hunter amerikai márka, s a tengerentúlon úgy döntöttek, hogy az európai piac jobb kiszolgálásának érdekében Angliában, egészen pontosan Portlandban nyitnak gyárat.

Tovább...

Avar 29-es
Hajóbemutató
A Csehországban készült modellt a kenesei hajókiállítás alkalmával próbáltuk ki. Az Avar 29-es egy svertes túrahajó, azért nem nevezem jollénak, mert egy 900 kilogrammos ballasztot építettek a hajófenékbe, és ez elbizonytalanít. Végül is ez a hajó tőkesúlyos, csak magasan hordja a tőkéjét. A lényeg azonban az, hogy ezzel a megoldással 42 centiméteres vízben is lehet hajózni, ami a mai ínséges időkben nem megvetendő szempont.

Tovább...

Rigg-szerelvények
Így spécizd a túrahajódat! - I. rész
Örvendetes módon egyre nagyobb számban jelennek meg vizeinken a hazai vagy külföldi gyárakból származó vadonatúj vitorlás és motoros hajók. Munkám során gyakran találkozom olyan vélekedéssel a "full extrás" hajótulajdonosok részéről, hogy nekik már nem tud senki olyan felszerelést ajánlani, amivel hajójuk ne rendelkezne. Nos, ez az elképzelés alighanem az autókereskedelem világából plántált, ahol talán igaz lehet, a hajóknál azonban nem. A hajó, különösen a vitorlás hajó sokkal összetettebb műszaki létesítmény ennél. Ebben lakunk, étkezünk, tisztálkodunk, arról nem is beszélve, hogy minél gyorsabban szeretnénk haladni, legalábbis azoknál, akik hasonló járművel rendelkeznek. Tudjuk, hogy más nemzetek hajósai a használatbavételt követő egy-két évben a gyári ár 20-25%-át költik további felszerelésekre.

Balatonfenyves
Túracélpontok a Balatonon
Fonyód és Balatonmária között a vasút és a műút is azon a hatalmas turzáson halad, amelyet hajdan a Balaton vize épített a ma Nagybereknek nevezett egykori öble elé. Ezen a körülbelül fél kilométer széles homokturzáson fenyők és lombos fák között terül el Balatonfenyves.

Tovább...

Plusz áfa
Nehezedik a céges hajók üzemben tartása
A vitorlázás soha nem volt olcsó sport. Nincs az a pénz, amelyet ne lehetne elkölteni a hajóra, szerelvényre, egzotikus helyek felfedezésére - vagy a balatoni tárolásra. Éppen ezért élnek sokan a lehetőséggel, hogy magánhasználatú vitorlásukat - elszámolható költségeik gyarapítására - szerepeltetik vállalkozásuk vagyontárgyai között.

Fertő tó
Európa tavai - őszi álom
Bár úgy terveztem, hogy az idén Európa tavai közül a genfit látogatom meg utoljára, ebben a barátságtalan őszben egyszerűen nem tudtam rászánni magam, hogy sokadszor is keresztülmasírozzak a fél világon. A megoldás kézenfekvő volt, itt a közeli Fertő tó, nosza, nézzük meg, mit is kínál nekünk!

Motorcsónak
Pearl után Midway
A repülőgép-hordozók kora - II. rész
1942 a fordulat éve volt a II. világháborúban. Az USA hadba lépése változásokat hozott a hadiipari potenciál és a katonai erő vonatkozásában, valamint morálisan is. Az Egyesült Államokat a Pearl Harbor-i támadással egy időben érkező japán hadüzenet kényszerítette a háborús részvételre, Németország és szövetségesei pedig rövidesen hadiállapotot nyilvánítottak ki az USA-val szemben.

Tisztelet a vizeknek
Targa motorosok
"A tenger hangulata változó. Néha mosolyog és barátságos, máskor felfortyan, majd lehiggad. A nyílt tengernek saját akarata, mélységei, és a felszín alatt rejtekező lelke van. A tenger hatalmas, végtelen és érős. Tiszteld, és barátoddá lesz! Nézd el szeszélyeit, csodáld szépségét, és meglesz a jutalmad! Csakis a megértés, a tudás és a tisztelet segítségével építhetünk hajót. Olyan hajót, melyet a hullámok simogatnak, és a nyílt tenger szeret. Hajót, amely ereje teljében van és könnyedén siklik a vízen - egy hajót, amely arra született, hogy összhangban legyen a hullámokkal és a nyílt tengerrel."

Szörf
Mistral-Eb
Gádorfalvi Áron a 11. helyen végzett
Szeptember 4-től 14-ig tartott a Fertő tó osztrák oldalán megrendezett Mistral Európa-bajnokság, ahol a magyar szörfösöket négy versenyzőnk, Gádorfalvi Áron, Gádorfalvi Luca, Utassy Loránd és az ifi korú Detre Diana képviselte. A tizenkét futamos regattát eleinte gyenge, majd erős, olykor viharos szélben bonyolították le, így még értékesebb legjobb versenyzőnk, Gádorfalvi Áron tizenegyedik, magyar szempontból igencsak előkelő helyezése.

Gádorfalvi Áron
Cél: mistralban az első 6 között
Gyerekkorától ebben a sportágban versenyez, az 1996-os atlantai olimpia óta a nemzetközi élvonalhoz tartozik, hiszen ekkor sikerült a magyar szörfsport történetében először kivívni az olimpiai részvételt. Sokszoros magyar bajnok, nyert junior-világbajnokságot és raceboard-osztályban világbajnoki bronzérmet.

 

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink