Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk
93. Hajó Magazin,
2003. április


America's Cup
Európában az America's Cup
Tíz nap halasztás után került sor a negyedik, majd két nappal később az ötödik futamra. A korábbi kép mit sem változott. Az Alinghi legénysége mindkét futamon magabiztosan győzött. Ezzel minden futamot megnyerve hódította el a 152 esztendős trófeát. Az America's Cup története során először került a kupa Európába.

Miért vesztettek?
Elemzés
Talán soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan miért is vallott kudarcot a Team New Zealand. A verseny után néhány nappal bejelentették, hogy az új-zélandi kormány gyors pénzügyi támogatással azonnal megteremtette az alapokat, hogy a következő versenyre jól felkészült, esélyes kihívók lehessenek. Ugyanakkor elhangzott az is, hogy alaposan megvizsgálják a kudarc okait, ám e vizsgálat eredményeit nem hozzák majd nyilvánosságra. Akkor hát nem marad más: találgassunk!

Az utolsó szakasz következik
Around Alone: túl a nehezén
Az America's Cup eseményei ugyan elterelték a figyelmet a föld körül versenyző szólóvitorlázókról, ám ők tették a dolgukat, és a verseny leghosszabb, legnehezebb szakaszát teljesítve befutottak a brazíliai Salvadorba. Már csak egy rövid menet vár rájuk az észak-amerikai célig. A Csendes-óceánon, majd a Horn-fok megkerülése után a dél-amerikai partok mentén vezető szakaszon az eredményeket tekintve nem születtek hatalmas meglepetések, ám eseményekben, drámai fordulatokban nem volt hiány.

Irány a görög szigetvilág!
Vitorlázás az Adrián innen és túl - II. rész
Sorozatunk második részében a görög szigetvilág hat főbb régióját mutatjuk be. Ezek a jón-tengeri szigetek, a Peloponnészoszi-félsziget, a Korinthoszi-csatorna és az Athén környéki szigetek, a Szporádok és a Chalkidiki-félsziget az Égei-tenger északi felén, a Kikládok és Kréta, a Dodekaneszoszi-szigetek.

Mumm 30 One Design
Osztálybemutató
A Mumm 30-as One Design (OD) hajóosztály első hajói 1995-ben jelentek meg. Felépítésük ma is modern, ugyanakkor nagyon egyszerű. Gyorsan népszerűvé váltak az amatőr és nem feltétlenül milliárdos vitorlázók körében. A hajótulajdonosok 40-50 nemzetközi verseny közül válogathatnak évente. Ezek háromnegyede európai országokban zajlik.

Jég vagy daru?
Kenesei jéghajók
A címben feltett kérdés talán bárgyúnak tetszik, hiszen nem jellemző, hogy jóérzésű hajós a jégbe veszejti vitorlását. A válasz tehát magától értetődő - ha bejönnek a fagyok, kikerülnek a hajók. Tegyük hozzá: már ahol. Mert a Kenese Marina-Portban ma már 20 százalék felárat kell fizetnie annak, aki a szezon végén parton akarja látni vitorlását.

A Balaton-parton
Hitel, pénz, csillogás
Bárki egy kezén meg tudná számolni, hány pénzintézet hirdet kifejezetten a hajóvásárlásban gondolkodó magánszemélyek és vállalkozások részére hitelkonstrukciót. A balatonfőkajári központtal működő Forrás Takarékszövetkezet hirdetéseiben viszont kiemelt helyet foglal el a "hajós hitel".

A királynék városa
Túracélpontok: Veszprém - I. rész
Sorozatunk fordulóponthoz érkezett. Körbejártuk a balaton-part valamennyi települését, és most egy kicsit távolabbra nézünk. Maradunk azonban a környéken. Olyan tájak várnak ránk, amelyeket 5-10 perces autózással el lehet érni a kikötőkből, és akár egész napos családi programot kínálnak. Tartsanak hát velünk a továbbiakban is!

Tovább...

Hyundai Santa Fe
Autóbemutató
A legnevesebb és legnagyobb presztízsű koreai gyártó, a Hyundai új területet kíván meghódítani, mégpedig a manapság oly divatos szabadidő-autó kategóriát. A Santa Fe az ebben a szegmensben elsőként versenybe állított autójuk. A feladat nem kicsi, hiszen az elsősorban japán gyártók által uralt mezőnnyel szemben nagyok az elvárások. A Hyundai azonban minden tekintetben megfelel a kihívásnak.

A rutin nem elég
Budapest Boat Show
A tizenkettedik budapesti hajókiállítás talán minden eddigi rendezvényt alulmúlt. Igaz ez akkor is, ha a számok nem ezt mutatják. A látogatók minőségét ugyanis nem lehet számokkal érzékeltetni. Ezen a kiállításon pedig minősíthetetlenül viselkedtek. Elég csak arra utalnom, hogy két kiállított hajóban is használták a WC-t, és sajnos nem a "folyó ügyekre".

Interjúk
Budapest Boat Show
A Budapest Boat Show-n nem csupán szép hajókat, hasznos felszereléseket lehet látni, de érdekes emberekkel is összefuthatunk. Az idei kiállításon két magyarországi forgalmazó, a Marina Yacht Sport és a Klipper Marina is neves vendégeket fogadott. Stéven Guedeu Franciaországból érkezett a Plastimo képviseletében, míg Christian D. Hammershřy az Elvström-Sobstad részéről látogatott el hozzánk. Az ausztrál John Swarbrick pedig azt a JS 9000-es hajót tervezte, amelyet a Klipper Marina standján csodálhattunk meg. A francia és dán szakemberrel Ruják István, a hajótervezővel pedig Simongáthi Győző beszélgetett.

Elegáns fordulók labirintusa
Az utolsó nagyvitorlások - III. rész
A klipperekről szóló cikksorozat előző két részében beszéltünk magukról a hajókról, a szolgálatot teljesítő tengerészek keserves munkájáról és nem éppen irigylésre méltó életkörülményeiről. Befejezésül nézzük meg, milyen technikával vitorláztak, milyen utakat tettek meg, és hogyan navigáltak a végtelen óceáni térségben.

Az elrejtett technika
Így spécizd a túrahajódat! - V. rész
Az előző részben megismerkedtünk a kajüt egyszerűbb berendezéseivel. Mégis, mi minden van még rejtve a szemünk elől, ami a hajósélet kényelmét szolgálja? Ha a víz úgy folyik a csapból, mintha otthon lennénk, ha a világítás, főzés, élelmiszertárolás berendezései visszaadják egy lakás megszokott komfortját, a mögött a technikai berendezések egész sorát találjuk. Nem árt ezekkel megismerkedni, akadhat valamelyiken javítanivaló, de hajónk szolgáltatásainak bővítéséhez is hasznos, ha legalább e berendezések elvi működésével tisztában vagyunk.

Motorcsónak
Stingray 240 CS Cruiser
Hajóbemutató
A hajókirándulást nem kell csak azért befejeznünk, mert lement a nap! A Stingray leghosszabb, legtágasabb modellje a folyami kirándulások mellett tengerparti túrák megtételére is alkalmas, rendelkezik minden olyan komforttal, amely egy nyugodt éjszaka eltöltéséhez szükséges.

Tovább...

Island Boat Show
Hajókiállítás
Áprilisban folytatódik a vízi parádé az Island Boat Show 2003 nemzetközi hajókiállítás keretében, az óbudai Hajógyári-sziget öblében. 2003. április 17-20. között ismét a figyelem középpontjába kerül a Hajógyári-sziget, ahol immár második alkalommal nyitja meg kapuit az Island Boat Show - Sziget hajókiállítás. Hasonlóan a tavalyihoz, a kiállítás fiatalos lendülettel, az egész családnak szórakozást nyújtó programok széles választékával várja látogatóit.

Crownline 262 CR
Egy bizalmas amerikai tipp
Bayliner, Cobalt, Chris Craft, Four Winns, Larson, Mariah, Monterey, Sea Ray, Wellcraft - egytől egyig remek hírnévnek örvendő, a legjobban pozícionált amerikai gyártók márkái Magyarországon. De a Crownline? A Crownline Boats Inc. kétségkívül nem a kishalak közé tartozik az amerikai piacon. Épp ellenkezőleg: a Grand Rapids Statistical Surveys szerint a Crownline világviszonylatban a Z hajtású sportcsónakok ötödik legnagyobb gyártója. Kereken 5000 darab 18 és 29 láb közötti csónak hagyja el 22 különböző modellvariációban évente az Illinois állambeli Nyugat-Frankfort rendkívül modern gyártócsarnokait.

Tovább...

Szörf
Vitorlakalauz
Út a megfelelő vitorlához
Rég elmúlt már az az idő, amikor az árbocra felcsavartuk az egyetlen szörfvitorlánkat, földobtuk a kocsi tetejére a deszka mellé, és irány a Velencei-tó vagy a Balaton. Mindegy volt, hogy mekkora szél fújt, azzal az egy 6 m2-es vitorlával próbáltunk deszkán maradni. Később a megszállottak beszereztek egy kisebb méretű, úgynevezett viharvitorlát, hogy talpon tudjanak maradni a viharos szélben is. Mára teljesen megváltozott a helyzet. Ha bemész bármilyen kis szörfüzletbe, vitorlák garmadájával találod szemben magad. Hogy melyiket válaszd? Nos, ehhez nyújtunk most segítséget.

A szörnyek megszülettek
Olvasói levél
A Hajó Magazin 90. (januári) számában megjelent egyik írásra szeretnék reagálni, melynek címe: "Merre tart az FW?, felcíme: Szörnyek születnek", mert Tóth László véleményével több ponton nem értek egyet.

 

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink