Következő számunk 2011. szeptember 6-án jelenik meg!
 
   
 

Kezdőlap

 

Hírek

  Hajóbemutatók
 
 
  Adok-veszek
  Impresszum
  Előfizetés
  Médiaajánlat
  Elérhetőségünk

Milyen legyen az első hajónk?
Jeanneau Cap 400 Console
98. Hajó Magazin, 2003. szeptember

Polietilénből egyelőre csak bizonyos korlátozásokkal lehet hajót készíteni. Tudja ezt jól a Jeanneau is. Ebből az anyagból épített sporthajó sorozatában három és négy méter között kínál hajókat. Talán furcsán hangzik, de a Cap modellcsalád legnagyobb darabját próbálgattuk a dunakeszi komp előtti vízterületen. A hajó nagyon barátságosan működött.

A Cap 400-as első ránézésre nem sokkal több, mint egy dunai ladik. Sőt, kisebb. Mégis érez az ember egy kis büszkeséget, amikor ezzel a kicsiny hajóval vízre száll. Azért mégiscsak egy Jeanneau! Kicsi, de van benne minden. Rögtön a gokart jutott az eszembe. Az se Trabant, hanem versenyautó.
A Cap 400-as egy kis sporthajó. Annak minden előnyével és hátrányával. Nagyon egyszerűen szállítható. Nem kell hozzá nagy autó. A súlya motorral együtt sem haladja meg a 250 kg-ot. Kis utánfutó, kis autó, kis hajó. Bárhol vízre szállhatunk, ahol van egy tenyérnyi homokos szabad part. Szabadok vagyunk. A hajózás pedig erről szól. Ma itt, holnap ott. Ezzel a hajóval könnyedén be lehet járni az ország tavait, folyóit.
A legnagyobb ajánlott motor negyven lóerős, de már egy húsz lóerőssel is kellemesen lehet hajózni. A Cap 400-ast megrendelhetjük konzollal és anélkül is. Érdemes a konzolos kivitelt választani, hiszen sokkal nagyobb élményt jelent, ha az embernek kormány van a kezében. Ezenkívül a trimmelés hozzátartozik az élményhez. Főleg, ha egyedül hajózunk. A magam száznyolc kilóját bizony megérzi a kis hajó. Ha az ember gázt ad, akkor a viszonylag hátra szerelt kormányosülés miatt eleinte csak az orrát emelgeti. Ilyenkor hasznos a trimmelés. A hajó könnyen és jól gyorsul. Viszonylag lapos fenekének köszönhetően kifejezetten nagy a formastabilitása. Ennek persze ára van. A kanyarokban kevés az oldaltartás, meg lehet csúsztatni a gépet. Elsősorban kigyorsításkor. Utazósebességgel megfelelő íven vezetve már bent marad a kanyarban. Nagyon tetszett, hogy fantasztikusan jól veszi a hullámokat. Olyan az orrkiképzése, hogy szépen átsegíti magát a legnehezebb helyzeteken is. Komoly sebességgel bátran vállalható a dunai hajók által keltett hullámzás. Keresztbe és hosszirányban egyaránt.
Az ülés kis háttámlájával kellemes helyet biztosít. A kormány nekem egy kicsit alacsonyan volt, de én szinte valamennyi hajóval így járok. Meg lehet emelni a konzolt, hogy a magasabb tulajdonosok is kényelmesen hajózzanak. Az irányváltó és a motor természetesen kiválóan működött. A négyütemű Suzuki igazán remek darab. Finom járásával és kemény, sportos gyorsulásával jól illeszkedik hajónk karakteréhez. A konzolon van egy kis szélvédő, a mögötte kialakított kis mélyedésbe lehet pakolni az apróságokat. Például a mobiltelefont, ami a dunai viszonyok között ebben a forszírozott menetben is végig a helyén maradt.
A hajóhoz tartozik egy napozódeck, amely alatt három láda is helyet kapott. Ne tessék nagy dolgokra gondolni. A hajó D kategóriában hét embert is szállíthat, C-ben pedig négyet. A hét mentőmellény és az egyéb kötelező felszerelések teljesen betöltik a rakteret. Igazán kényelmesen persze ketten, legfeljebb hárman utazhatnak a kis Cap 400-assal. Természetesen nem a hosszú túrák hajója. Leginkább napi használatra ajánlott, illetve edzőmotorosnak. Erre a célra nagyon jól megfelel. Fedetlen pakolóhely van benne bőségesen, jól elférnek a bóják és az egyéb, edzést segítő eszközök. Szükség esetén pedig sok lurkót is a fedélzetre lehet venni. Kiváló formastabilitása különösen alkalmassá teszi a vízből mentésre.
Egyszóval, első hajónak jó szívvel ajánlom a Cap 400-ast, és szinte biztos vagyok benne, hogy ha lesz egy nagyobb, második hajónak akkor is megmarad.

Litkey
Fotó: Szekeres

Technikai adatok
Hossz: 4 m
Szélesség: 1,90 m
Súly: 200 kg
Maximális motorméret: 40 LE
Merülés: 0,80 m
Szállítható személyek száma: 7-4
CE kategória: D-C

 

     
 
Aktuális szám
 
     
 
 
     
   
     
 
Partnereink