Hajóbemutató: L-boote
30-as binnenkieler

Az osztály az idén ünnepelte a kilencvenedik születésnapját. Testvérhajója, a 22-es binnenjolle népszerű osztályhajó volt Magyarországon. Az L-boote nem futott be ilyen karriert, pedig nagyon jól fogadták a korabeli német vitorlázók. Az első tizenöt évben, 1929-ig százhetvennégy hajó épült. Végül összesen kettőszáznégy. A 168-as Magyarországra került, Pálinkás Csaba az ismert hajóépítő magának újította fel. Ma ez a legszebb 30-as binnenkieler.

A hajó előírását a XIX. század végén tervezett Sonderklasse koncepciója alapján állították össze. A cél az volt, hogy olyan háromszemélyes, gyors cirkálók készüljenek, amelyek jól használhatók a kis bajor és Berlin környéki tavakon. Sajnos az eredeti osztályelőírást nem találtam, de megvan az 1914-ben épült 14-es rajtszámú Bodmann nevű hajó 1922-es felmérési könyve. Típusát tekintve sloop, akkor 30qm Rennklasse néven regisztrálták. Megmérték a hajó hosszát (8,09 méter), a vízvonal hosszát (5,10 méter), a szélességét (1,80 méter) és a vízvonal szélességét (1,63 méter), illetve a merülését (1,10 méter) és a szabad oldalmagasságát, amely 0,39 méter volt. A hajó súlyát nem jegyezték föl, csak azt regisztrálták, hogy nehezebb, mint az előírt 1000 kilogramm. A gaffos nagyvitorlát rendkívül hosszú baumra szerelték, a felülete 22,69 négyzetméter volt, az elővitorla pedig 7,04. A vitorlázat összesen 29,73 négyzetmétert tett ki, tehát megfelelt. Ezt a felmérést J. Newe hitelesítette Berlinben.

Könnyen kezelhetô gyors hajó a binnenkieler		Az eredeti tervekben nincs kajüt

Az eredeti versenyhajó természetesen kajüt nélkül volt szerelve. Ma is sok hajót vitorláznak így. Az 1961-ig elkészült kétszáznégy darab közül mintegy harminc ma is aktív. A hosszuk 8 és 9 méter között változik. Az eredetileg engedélyezett 1000 kilogrammot valószínűleg soha nem sikerült elérni. Az első években épült hajók tömege is 1100 kilogramm körül mozog. 1921-ben forradalom zajlott le az osztály tervezésében, amelynek elindítója a hajótervező Rasmussen volt. ő úgy gondolta, hogy jobban használható, gyorsabb vitorlásokat lehet építeni, ha kihasználja a hajótest maximális méretét és megnöveli a vízvonalat. Ezután a tömeg is emelkedett, 1450 kilogrammra vagy a fölé. Ekkor vált markánsan ketté az osztály hajóinak teljesítménye a különböző szélviszonyok között. Ezek az új, nagyobb modellek nem tudták megverni gyenge szélben a korábbi változatokat, középszéltől viszont ezeknek nem volt esélyük. Ebben az izgalmas osztályban szinte nem volt két egyforma hajó, és a kor legnagyobb német hajótervezői mérték össze tudásukat.
A kezdeti gaffost hamar felváltotta a ma ismert marconi vitorlázat. Különböző mértékben hajlított faárbocokkal kísérleteztek és elképesztő eredményeket értek el. Az alacsony freibordnak természetesen voltak veszélyei. Megesett, nem is olyan ritkán, hogy egy-egy 30-as binnenkieler elsüllyedt. Ezt megelőzendő a versenyzéstől visszavonult hajókra kajütöt építettek.

A Lady három vagy négy évvel ezelőtt került az országba. Tulajdonosa, egy hajókereskedő nem tudta eladni. Nagyon rossz állapotban volt, nem csoda, hogy nem talált rá vevőt. Végül Pálinkás Csaba úgy döntött, hogy megvásárolja magának és épít belőle egy szép hajót. Pálinkás még a kilencvenes évek elején kezdett el foglalkozni öreg fahajók felújításával. Az első munkája az Emese 30-as cirkáló volt. Az általa használt technológia lényege az, hogy amit lehet, megtart az eredetiből. Így, aki nála újítja fel szeretett öreg hajóját, biztos lehet benne, hogy ugyanazt kapja viszsza megújított állapotban, mint amit odaadott. Ennek a hajónak kicserélték a gerincét, de maradtak az eredeti bordák és palánkok. Ez kiderül, ha benézünk a hajófenékbe. A szépen kezelt öreg fa ott feszít a frissen épített padlódeszka alatt. A vitorlás a felújítás után több réteg diagonálisan felragasztott, 3 mm vastag mahagóni furnérborítást kap. A vízvonal fölött az utolsó réteget vízszintesen teszik föl, mert az mutat jól, illetve a vízvonal alatt epoxiüveg borítást kap. Az így felújított hajó nem lesz nehezebb az eredetinél, mert nem szívja a vizet.

Alacsony az oldalmagasság, közel a víz		A kidolgozás minősége önmagáért beszél

A görbített árboc a vitorlaszabók réme, ezen a vitorlán is van még mit javítani, de már közel járnak a célhoz. Amíg felszereltünk, Csaba olyan lelkesedéssel beszélt a hajóról, hogy alig vártam már az indulást. A Lady igazi versenyhajónak bizonyult. Cirkálnunk kellett a szűk Videoton-kikötőben, de ez nem okozott gondot. A kis harmincast szinte egy helyben meg lehet fordítani, mégsem veszti el a sebességét. Kettes szélben pillanatok alatt elértük a hat, hat és fél csomós sebességet. Ezzel a teljesítménnyel nem kell szégyenkezni a mai 8-9 méteres hajók között sem. Ami egy kicsit szokatlan volt, hogy a rövid kiel miatt nehéz irányba tartani. Főleg félszélben volt ezzel gondom. A viszonylag nagy és hosszú délnyugati hullámzás forgatta az orrát. Rá kell érezni. Nagyon tetszett. Elképesztő, ahogy ez a furcsa puha rudazat elnyeli a hatalmas vitorlának feszülő erőket. Láttam olyan fényképet, melynek tanúsága szerint erre az árbocra úgy húztak spinnakert, hogy a forstág és az árboc közé szerelték. Kedves, nem?

A flotta jelenleg elkeserítő állapotban van. Szeptember 25-én a Boden-tavon ünnepelték a kilencvenedik évfordulót. A legtöbb itt megjelent hajó komoly felújításra szorul. Egy-egy természetesen nagyon szép állapotban van. A hajó könnyen szállítható, egy középkategóriás személyautó képes vontatni. Várható, hogy a Pálinkás-műhely még találkozik felújításra váró L-boote-tal.

L. F.
Fotó: Szekeres