A magyar vitorlázás legendái
Az év edzője Szingapúrban

Az egyik kereskedelmi rádió vizes műsorában örömmel közölte a hallgatókkal a hírt: Sigmond Andrást az év edzőjének választották Szingapúrban, miután nyáron tanítványai Laser 4.7 világbajnokságot nyertek a fiúk és a lányok között is. Nem egyszerűen a vitorlás sportágban, hanem minden szingapúri egyéni sportág edzői közül választották legjobbnak. A riporter viszont nem ismerte a nevét, és úgy vélte, bizonyára egy fiatal, pályakezdő edző érte el messze földön ezt a szép sikert. Pedig Sigmond András korábban tizenhat éven át volt a magyar vitorlás válogatott szövetségi kapitánya.

Giba.
Ugye, így már többeknek ismerős! Hívtuk persze Zsének is (éveken át volt edzőm a válogatottnál), és biztos van még beceneve néhány. Ám a Giba nevet a szingapúri vitorlázók is ismerik és használják. Az internet segítségével társalogtunk:
- Már hatodik éve eszem a nehéz szingapúri kenyeret. Persze nem olyan nehéz, van ami nagyon jó az itteni életben. Elsősorban a munkafeltételek. Nem minden fenékig tejföl, de összességében elégedett vagyok.
- Hogy kerültél Szingapúrba?
- 2000-ben a balatonfüredi 470 világbajnokságon ismerkedtem meg a szingapúri csapatvezetővel, aki elmondta, hogy edzőt keres. Felajánlotta a lehetőséget, amit némi gondolkodás után elfogadtam. Decemberben kiutaztam egy hónap próbaidőre, megfeleltem és 2001 tavaszán munkába álltam náluk.



- Fix szerződést kötöttél?
- Először három évre szerződtünk, ami kétszeri hosszabbítással most 2008 februárig él. Az, hogy maradok-e ezután is, sok körülménytől függ. Amikor kijöttem, a 420-assal kezdtem foglalkozni. A kitűzött cél az volt, hogy a 2001 decemberben sorra kerülő délkelet-ázsiai országok bajnokságán jól szerepeljünk. Ott másodikak lettek az embereim, ami jól hangzik, de nem olyan nagy dolog, mert összesen hat induló van ezen a versenyen. Ráadásul nyerni kellett volna. Össze is vesztem azzal a fickóval, aki engem Magyarországról kihívott. Akkor elég nehéz volt az életem, és úgy gondoltam, erre semmi szükségem, inkább hazamegyek. Aztán telt múlt az idő, hazajönni sem volt egyszerű, és akkor megkaptam a Byte osztályt. Ez egy kis egyszemélyes hajó, olyasmi, mint Laser, csak arányosan kisebb. Nagyon jól sikerült tervezés, a kanadai Ian Bruce munkája. Sajnos elbukták a lehetőséget, hogy az olimpián a női egyszemélyes Europe helyére kerüljenek, mert túl későn kezdtek lobbizni az ügy érdekében. Abban az évben kezdték itt Szingapúrban terjeszteni a Byte-ot. Az egyik közeli szigeten van egy ausztrál hajóépítő üzem, akik egész jó áron adják az Optimistet, a Byte-ot és a 420-ast. Miután itt állami támogatás van a vitorlázásra, ezért ha valamit elkezdenek, akkor nem szöszmötölnek két-három darabbal. Rögtön megrendeltek ötvenet, engem pedig büntetésül levettek a 420-asról, és odaadták a Byte-ot, amolyan nesze, csináld felkiáltással. Bennem is volt egy dafke, hogy csak azért is megmutatom, és elkezdtem dolgozni egy majdnem teljesen kezdő csapattal. A Byte egyre népszerűbb lett és az iskolai oktatásba is bevették.
- Hogy van ez? Szingapúrban tananyag a vitorlázás?
- Hasonló a rendszer, mint Angliában. Az iskolák alternatív sportágak közül választhatnak, és ehhez állami támogatást kapnak. A minisztérium adja a hajókat, és rendez egy iskolai bajnokságot, valamint egy iskolai csapatbajnokságot. Ez komoly presztízzsel bír az intézmények és a diákok körében. Szingapúrban ha a sportban elérsz valamilyen eredményt, annak alapján pontokat visz el az érettségi értékelésedhez. Ha magas pontszámot érsz el, akár külföldi egyetemre is mehetsz, anélkül, hogy ott fizetned kéne. A sporttal elérhető pontszám olyan jelentős, hogy az iskoláknak és a szülőknek is komoly érdekük van abban, hogy a gyerekek minél eredményesebb sportolók legyenek. Viszont itt eddig tart a motiváció a vitorlázásban, mert utána jön három év katonaság, majd kezdődik az egyetem. Gyakorlatilag a versenyzők úgy kilencven százaléka tizennyolc évesen abbahagyja a sportot.
- Három év katonaság kötelező?
- Igen, és itt nem olyan laza, mint nálunk volt, hanem kőkeményen bent kell maradni. Most kezdünk eljutni oda, hogy a mindenféle umbuldával kinevezett olimpiai válogatott kerettagokat rövid időkre ki tudjuk hozni edzeni. Visszatérve a Byte-ra: velük dolgoztam a tavalyi év közepéig. 2005 júniusában a Garda-tavon volt a Byte világbajnokság.
- És jól mentek a tanítványaid?
- Igen. 2004-ben világbajnokságot nyertek, a Gardán pedig egy második hely termett. Ezután a legjobbakkal áttértem a Laserre, mert a Byte nagyon jó hajóosztály, de közel sem olyan népszerű. Fiúk mellett lányokkal is foglalkozom, vagyis a Laser Radiállal is. Decemberben Katarban lesz az Ázsiai Bajnokság, az most a legfontosabb célunk.

- Hogyan esett a nagy siker, ami a kitüntetésed hozta?
- A Laser ifjúsági változata a kisebb vitorlázatú 4.7-es. Mivel voltak tehetséges srácok, úgy döntöttünk, hogy részt veszünk az osztály világbajnokságán. Két fiúval és egy lánnyal utaztam a versenyre, amely most júliusban volt Franciaországban egy tavon Bordeaux közelében. 35 nemzetből 250 induló volt a fiúknál, és 85 a lányoknál. Mind a két kategóriában az én embereim nyertek. Ez volt az első eredmény, amit a szingapúri szövetség is elismert. Ezután terjesztettek fel erre az Év Edzője kitüntetésre. Ebben különféle kategóriák vannak. Én a nemzetközi szintre való felkészítésben kaptam az elismerést, a többi egyéni sportág edzői előtt.
- Mennyit lehet a szingapúri fiatalokkal edzeni?
- A normál edzésprogramunk szerdán, szombaton és vasárnap vízi, kedden és csütörtökön fizikai edzéseket tartalmaz. Miután Szingapúr sziget, senki sem lakik messze a tengertől. Ha végeztek az iskolában, egy óra múlva már a hajójuknál lehetnek. Iskolai szünetekben persze táborokat tartok.
- Mikor kezdtél edzősködni?
- 1972-ben hagytam abba a versenyzést, amikor a Sztár kikerült az olimpiai műsorból (Giba Balatonalmádiban a Budapesti Építők színeiben csillaghajózott). 1974-ben lettem a válogatott szövetségi kapitánya, és ezt csináltam 1992-ig, a barcelonai olimpia végéig. Utána nyaranta vitorlásiskolát vezettem Balatonfüreden az MVSZ-szel együttmuködve. Főállásban pedig az ELTE-n tanítottam testnevelést.
- Most családdal, gyerekekkel vagy kint?
- Igen, a kisfiam másfél éves, a lányom pedig három.
- Szingapúrban a tanítványaid angolul beszélnek veled?
- Angol a hivatalos nyelv, mindenki beszéli, de persze kínai az anyanyelvük.
- Milyen ott az életstílus?
- ők az angol életstílust szeretnék követni, de ezt teljesen kínai módon teszik, plusz munkamániások. A szingapúri emberek tulajdonképpen két dolgot szeretnek csinálni: enni és vásárolni.
- Vannak barátaitok?
- Itt a National Sailing Centerben ausztrál vezetés van. A vezetőedző is ausztrál, aki mellett rajtam európain kívül még három kínai és egy thai kolléga dolgozik.
- Honvágy?
- Az első időkben nagyon erős volt, de most hat év után is a legszívesebben azonnal hazajönnék, és otthon csinálnám ugyanazt, amit Szingapúrban. Csak hát ezek a körülmények nem lennének meg Magyarországon, és nem tudnám így végezni a munkámat, mint itt.
- Itthon vívtál már elég szélmalomharcot. Szingapúrban könnyebb dolgoznod?
- Ahogy mondtam, itt munkamániásak az emberek, és az én felfogásom elég közel áll ehhez. Ennek köszönhetőek ezek a szép eredmények is. Például a srác, aki nyerte a világbajnokságot, tehetség. Viszont a lány, aki szintén győzött, abszolút tehetségtelen. Általában az itteniekből hiányzik az a kreativitás, a finesz, ami a versenyzéshez, a szellemes taktikához kell, és a magyarokban, európaiakban megvan. Dolgozni viszont nagyon tudnak! Ha a vitorlás versenyt két fehér vonal között kéne futni, mint egy uszodában az úszóknak, akkor nagyon jók lennének. Amire ráfeküdtem a Byte-ban és a Laserben is, az a technika. Igyekeztem kifejleszteni náluk azt a testmozgást és hajóvezetést, ami még a szabálynak megfelel, de a legjobban tehermentesíti a hajót. Erre koncentráltam, és ehhez egy biztonságos taktikát tanítok nekik. Olyat, ami talán szürke, de kevésbé kockázatos, megbízható.
- Vagyis úgy, ahogy régen a kelet-német második vonal vitorlázott, akikből hiányzott a Schümann vagy Nauck féle művészi ötletesség, viszont minden futamon rendíthetetlenül jó sebességgel, fantáziátlanul ám kérlelhetetlenül megvalósították, amit tudtak?
- Igen, valahogy úgy. Erre nagyon alkalmasak, mert munkamániások.
- A szakmai munkádba beleszól például az ausztrál főnök?
- Az az igazság, hogy itt soha, senki nem szólt bele abba, hogy mit csinálok. Nem nézték meg, hogy milyen edzéseket tartok. Mindig a háttérből drukkolnak, vagy esetleg ellendrukkolnak.
- De ezt az ellendrukkot nem muvelik olyan szinten, mint nálunk itthon?
- Á, a közelünkbe sem érnek.
- Biztos ebben sem elég fineszesek. Mindenesetre az eredmények hatására neked is nyílik a világ, megkeresnek máshonnan is ajánlatokkal?
- Igen, a világbajnokság jó szakmai hírverést jelentett, és a kitüntetés is megfelelő sajtónyilvánosságot kapott, így most már hívnak. Éppen most érkeztem vissza, felkérésre Izraelben tartottam kéthetes edzőtábort.
- Figyeled a magyar vitorláséletet is?
- Igen, az internet segítségével igyekszem képben lenni, de ami innen látszik, az nem tűnik rózsásnak.
- Hát nem az. További sikereket kívánok, és hajtsd meg őket reggeli tornán rendesen, ahogy szoktad! Van arra valami finom kis Normafa-Makkosmária táv, ahol egy jót futhatnak, mint mi?
- Á, sík az egész táj, még dombok sincsenek!
- Azért nem félek, majd csak kitalálod hogyan izzadjanak egy jót! Lehet, hogy nekünk is lelkesebben kellett volna futnunk, azért nem lettünk világbajnokok...
Ettől a gondolattól megszakadt a vonal. Vagy Giba csak diplomatikusan elhallgatott? Talán valamit rosszul csinálunk, ami nem pénzkérdés?

Ruják István