Sporttörténet
Heinrich Tibor
35. Hajó Magazi, 1998. június

Manapság már kevesen élnek, akik Heinrich Tibort személyesen ismerték, és alig néhányan, akiknek versenyvitorlázói pályafutása során az a szerencse adatott, hogy vele versenyezhetett. Nemcsak kiváló versenyvitorlázói képességét ismerhettük meg, hanem példamutató sportszerűségét is.

Örömmel tettem eleget a Hajó Magazin megtisztelő kérésének, amikor Heinrich Tibort, a két világháború közötti időszak legjobb és legeredményesebb vitorlázóját személyes élményeim és a korabeli sportsajtó ismeretében bemutatom. Tanulságos ez a ma versenyvitorlázója számára is.
Heinrich Tibor 1890-ben született, és több sportágot űzött aktívan: jégkorongban, gyeplabdában és vitorlázásban többszörös válogatott volt. Sőt, 1928-ban a téli olimpián jégkorongban, a nyárin vitorlázásban képviselte hazánkat. Mégis, a legsikeresebb sportága a vitorlázás volt.
A húszas években már ismert és eredményes versenyvitorlázó, de képességei igazi megjelenítéséhez szükséges volt az a fellendülés, amit a magyar vitorlássport számára a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség (MVYSZ) 1929-ben történt megalakulása jelentett. A szövetség megalakulását követte az osztályhajók megjelenése, egyre több hajóosztályban magyar bajnokság kiírása, a sport- és versenyvitorlázás fejlődése, az ébredés a Trianont követő időszak letargiájából, és nemzetközi sportkapcsolatok létesítése.
Heinrich Tibor 14 magyar bajnokságot nyert (nyolcszor 22-es versenyjolléban, kétszer balatoni dingiben, egyszer olimpiajolléban és háromszor 30-as cirkálóban), számos hazai versenyen győzött, és nemzetközi versenyeken elért kiváló eredményeivel öregbítette Magyarország hírnevét.
Már 1928-ban eljutott az olimpiára, Amszterdamban a Hungária 6R Jacht csapatának tagja, ahol Sebők Sándorral a nagyvitorla kezelésével bízták meg.
1931 júniusában, Triesztben magyar-német-olasz vitorlásversenyt rendeztek. Országonként két hajó indult. A három futamból álló versenyen a két-két versenyjollét futamonként váltották. Csapatban Olaszország győzött, második Magyarország. Egyénileg a győztes Heinrich Tibor volt.
A MVYSZ kezdeményezésére Balatonfüreden 1933-ban rendezték az első 22-es versenyjolle Európa-bajnokságot. 1934-ben, Ausztriában a Wörthi-tavon, 1935-ben, Triesztben, 1937-ben, Svájcban a zürichi tavon, 1938-ban pedig Németországban a Berlin melletti Wannseen került sor a 22-es versenyjolle EB-re. 1936-ban az olimpia miatt nem volt EB. 1939-ben ismét hazánkban, Balatonfüreden - a MVYSZ alapításának 10 éves jubileuma alkalmából - tervezték a 22-es jolle Európa-bajnokságot. Sajnos ez a nagyszerűen előkészített verseny a szeptember 1-jén kezdődött második világháború miatt elmaradt.
Heinrich Tibor mind az öt Európa-bajnokságon részt vett. A trieszti (1935) és a wannseei (1938) Európa-bajnokságon hazánknak az előkelő második helyet szerezte meg, 1937-ben pedig három futamgyőzelmével hét nemzet között a vízen a legjobb volt. Sajnos az egyik győztes futamból Olaszország sportszerűtlen óvása miatt kizárták, az EB elveszett. Abszolútban a harmadik helyen végzett. A Züricher Yacht Club elnöke, H. G. Waser mondta: "A verseny erkölcsi győztese Heinrich Tibor volt, aki a vízen megnyerte s a zöldasztalnál elvesztette a bajnokságot."
Az 1933-as Európa-bajnokságon két hajó összesített eredménye alapján hirdették a végeredményt, s itt Heinrich Kováts Bélával, a másik hajó kormányosával az előkelő harmadik helyet érte el.
Az 1936. évi berlini olimpiai játékok vitorlázószámai (8 R., 6 R., csillaghajó és olimpiajolle) Kielben kerültek sorra. Az egyszemélyes olimpiajollét erre az alkalomra tervezték. Hazánkban 1935-ben külön erre a célra épített piros, fehér és zöld névre keresztelt olimpiajollékon 12 meghívott versenyző részvételével válogatást tartottak. A négy legjobb között aztán 1936 húsvétján válogató körmérkőzésre került sor. Az így kialakult sorrend: Heinrich Tibor, Izsák Olivér, Uhl Raoul, Kováts Béla. A válogatóversenyt nyerő Heinrich Tiborról a Magyar Yachtban így írtak: "Heinrich ma a legrutinosabb versenyző, állóképes, és a legjobban ismeri a szabályokat. Soha nem óv. Nem versenyez erőszakosan, ha győz, azt stílusosan éri el, ha kikap, nem emleget gyerekes és üres kifogásokat, hanem méltányolja az ellenfél elért eredményét. Egy magasabb sportetikai felfogást képvisel, és ezt kell megtanulni tőle a többi versenyzőnek."
Kielben Heinrich képviselte hazánkat, tartalékként Izsák Olivér is utazott. Amíg a többi vitorlás olimpiai számban minden nemzet a saját hajójával vett részt, addig olimpiajolléban a versenyek kezdete előtt egy héttel - sorsolás útján - minden nemzet képviselője vadonatúj olimpiajollét kapott. Egyheti vitorlatrimmelés és a hajó megismerése után kezdődtek a hét futamból álló versenyek. Heinrich 25 nemzet között az előkelő hetedik helyen végzett, Hollandia, Németország, Anglia, Chile, Olaszország és Franciaország mögött. Tengeri nemzeteket előzött meg, így többek között Norvégiát, Finnországot, Dániát, Portugáliát, az Egyesült Államokat stb. Heinrich ötödik is lehetett volna, ha a második futamban nem éri balszerencse. Ebben a futamban az élcsoportban vitorlázott, amikor a norvég versenyző olyan szerencsétlenül ütközött Tibor hajója kormányának, hogy az eltörött, és így Heinrich hajója kormányozhatatlanná vált. A norvég versenyző futamát érvénytelenítették - miután ő volt a szabálytalan -, de Heinrich sem folytathatta a jó helyezést ígérő futamot.
Az olimpia jolle mint egyszemélyes hajó annyira bevált, hogy az olimpiát követően egyike lett a legnépszerűbb versenyhajóknak. Hazánkban is egyre több épült. Magyarországon olimpiajolléban az első bajnokságra 1937-ben került sor. Az olimpiajolle nemzetközi versenyek és Európa-bajnokságok ismert hajója lett.
Heinrich Tibor 1938-ban, Németországban, a starnbergi tavon rendezett Európa-bajnokságon kilenc nemzet között a második lett. Ugyancsak az előkelő második helyet szerezte meg hazánknak egy évvel utóbb - 1939-ben - a lengyelországi Orlowóban (Gdynia mellett) sorra került Európa-bajnokságon.
A második világháború vetett véget, illetve jelentősen csökkentette sportkapcsolatainkat. Ebben az időszakban 22-es versenyjolléban az úgynevezett "Öt tó versenyek", olimpiajolléban pedig az ismert magyar-német-olasz nemzetközi versenyek kerültek sorra. Heinrich Tibor az említett versenyek többségén részt vett - több más kiváló magyar vitorlázóval együtt -, de az elért értékes eredmények puszta felsorolása is meghaladná jelen ismertetésünk kereteit.
A harmincas évek közepén szokássá vált, hogy az egyszemélyes balatoni dingiben legjobb versenyzőink is rajthoz álljanak. 1934-ben Uhl Raoul, 1935-ben pedig Kováts Béla nyerte a dingibajnokságot. 1936-ban és 1937-ben Heinrich Tibor is megpróbálkozott ezzel a népszerű osztállyal. A KMYC három dingije (Pongrác, Szervác és Bonifác) közül a 32. rajtszámú Szervácot kormányozta. Magam is dingiben, 1936-ban kezdtem versenyvitorlázói pályafutásomat. Bizonyára döntő volt fejlődésemre, hogy az akkori legjobbakkal versenyezhettem. Igaz, hogy ez akkor még nem jelentett többet, mint hogy a rajt előtti kavalkádban és a rajtnál együtt lehettünk. Azután Tibor és Kováts Béla az élre tört, de mégis, távolabbról figyelhettem stílusukat, korrektségüket. Tibor az 1936. és 1937. évi dingibajnokságot megérdemelten nyerte.
A negyvenes évek olimpiajolle versenyein már más volt a helyzet, a bajnokságon és a klubok versenyein szinte már egyenrangú ellenfelek voltunk. Ezeken a versenyeken valóban megismerhettem Tibor versenyzői és emberi nagyságát. Pályajelnél, találkozásnál, aláfordulásnál - ha a szabályok úgy kívánták - felszólítás nélkül mindig elegendő helyet adott, nem centizett. Ha ő jött bal csapáson, jó előre fordult. Többévi, igazán élvezetes együttes versenyeink során egyszer sem kerültem vele kritikus helyzetbe.
1942 májusában Triesztben került sor a második magyar-olasz főiskolai vitorlásversenyre a Horthy kupáért. A versenyt tengeri dingiben és olimpiajolléban vitorláztuk. A magyar együttes (nyolc fiatal versenyző) sportvezetője Heinrich Tibor volt. Ott volt közöttünk, amikor a futamok előtt szereltük hajóinkat. A szél erősségétől függően beállította vitorláinkat, biztatott, hogy verseny előtti idegességünk alábbhagyjon. A partról és motorosról figyelte versenyzésünket. A verseny után futamainkat együtt értékeltük. Mint csapatvezető soha nem szidott, békésen mutatott rá hibáinkra, pedagógiájának alapja a baráti szeretet és segíteni akarás volt! A versenyt ugyan minimális pontkülönbséggel elvesztettük, de vitorlásnaplómból idézem a következőket: "Az ő tanácsai és szakadatlan segítsége mindennél jobban hozzájárult ahhoz, hogy az adott körülmények között a lehető legjobb eredményt érhessük el.
22-es versenyjolléban itthoni vetélytársa Kováts Béla volt. Nemcsak sporttársak voltak, hanem a sokévi nemes küzdelem igaz barátsággá változott. Amikor egyik alkalommal Tiborral a múlt versenyeiről beszélgettem, említette, hogy az egyik németországi, wannseei verseny bankettjét követően hidegrázás lepte meg. Szeretettel emlékezett Bélára, aki mint patikus nemcsak a megfelelő gyógyszerrel látta el, hanem úgy ápolta őt, mint a jó anya gyermekét.
Együttes olimpiajolle versenyeinknek ismétlődő kedves epizódja volt, amikor Tibor a cirkálószakaszt követően a háromnegyed szeles vagy hátszélszakaszba fordult, a vitorla azonnali kiengedése, az uszony és a kormány felhúzása után hátranyúlt, elővette butykosát, pár kortyot ivott, majd felüdülve folytatta a versenyt.
Kisangyalom 22-es versenyjolléit (I., II. és III.), az olimpiajolle Fababát, a Kékmadár 30-as cirkálót nemcsak szerette, hanem hajói mindig tiszták voltak, azokat szivacsával törülgette. 1933-ban, amikor a Balatoni Yacht Club lellei versenyére jött le - 14 éves voltam akkor -, csillogott a mahagóni versenyjolléja. Majd 10 évvel utóbb egyik beszélgetésünkkor említette, hogy új hajó rendelésekor legelőször a ponyvát kell megcsináltatni, és az után a hajót! Sportpályafutásom során néhány nemzetközi versenyen magam is részt vettem. Heinrich Tibort vitorláskörökben tisztelték és szerették. Nem volt olyan külföldi kiküldetésem, hogy többektől ne hangzott volna a kérdés: "Mi van Tiborral, hogy van Tibor?" Jólesett hallani!
Heinrich Tibor nemcsak veleszületetten volt kiváló vitorlázó és versenyző, hanem versenyeit kritikailag önmaga számára is értékelte, és azok közé tartozott, akik tudásukat, tapasztalataikat a fiataloknak és sporttársaiknak elmondták.
1933-ban jelent meg a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség könyve vitéz Sebők Sándor szerkesztésében. Heinrich Tibor "Versenyvitorlázás" címen ebbe írt majd százoldalnyi fejezetet. A hazai vitorlásirodalomban ez volt az első öszszefoglalása mindannak, amit a versenyzőnek tudnia kell! Több hasonkorú fiatallal együtt ez a Manfred Curry munkáira épült tanulmány vezérfonalunk volt.
Említem Heinrich Tibor alábbi cikkeit: "Az 1933. évi Európa-bajnokság tanulságai" (Vízi Sport, 1934. évi első számában) és "Vitorlázzunk" című, folytatásban megjelent munkáját a Vízi Sport 1934. évi évfolyamában. 1941-től a Balatoni Yacht Club elméleti vitorlástanfolyamot rendezett. Kérésünkre Heinrich Tibor ismételten tartott előadást.
Heinrich Tibor 1939-ig bezárólag a Királyi Magyar Yacht Club, 1940-től pedig a Hungária Yacht Club színeiben versenyzett. A MVYSZ tanácsának ismételten választott, illetve delegált tagja volt.
Ha a balatoni jégviszonyok ezt lehetővé tették, rendszeresen járt Füredre jégvitorlázni. Jéghokizott is, ez irányú tevékenysége is közismert.
Tudomásom szerint 1944 végén Ausztriába távozott, majd ott Ausztria megszállása után a Wörthi-tó mellett az angol övezetben élt. Ott is vitorlázott, csillaghajóval versenyzett, és az angolokat vitorlázásra oktatta.
Forrásaim alapján Heinrich Tibor vagy ahogy ott nevezték, Tibor von Heinrich 1948-ban a Kärtner Yacht Club tagjaként osztrák bajnokságot nyert a SIA III. nevű csillaghajóval. A klub Krumpendorfban, a Wörthi-tó partján helyezkedik el, és Heinrich a klub tanácstagja volt.
1949-ben, majd 1951-ben már az Union Yacht Club Wolfgangsee tagjaként nyert osztrák bajnokságot az Irmi II. csillaghajóval.
1954-ben bekövetkezett halála után versenyt neveztek el róla Ausztriában, ha jól tudom, a Wörthi-tavon.
1999. december 3-án lesz a MVYSZ alakulásának 70. éves évfordulója. Mint ahogy ez a Heinrich Tiborról írt rövid összefoglalás is szemlélteti, az MVYSZ megalakulása a magyar versenyvitorlázás igen jelentős fejlődését eredményezte.
A második világháborúban sportunk emberben, hajóban, klubházakban súlyos veszteségeket szenvedett. Azonban kétségtelen, hogy vitorlássportunk mai fejlettsége és folyamatos fejlődése az 1929-1944 közötti időszak - ma már sporttörténelemnek számító - napjaira épült.
A közelgő évforduló kapcsán gondoltunk arra, hogy a Hajó Magazinban az említett korról néhány sporttörténeti írást megjelentessünk, mert a gyökerek ismerete híján nehéz a mában az eligazodás. Így került elsőnek sor az 1929-1944. évek legjobb magyar versenyvitorlázója, Heinrich Tibor vitorlázóéletének ismertetésére. Nemcsak hazai és nemzetközi eredményei, hanem rajongó szeretete a vitorlázásért, párosulva kimagasló sportszerűségével teszik nyilvánvalóvá, hogy ő a mai vitorlázók számára is példakép. Bízom abban, hogy életútja a ma versenyzői között is követőkre talál!

Szénásy József