Túracélpontok a Balatonon
Balatonszárszó

Balatonszárszó József Attila halála révén a magyar irodalomtörténet egyik jelentős, mindenki által ismert helysége lett. A háború előtt a Hunyady-birtokhoz tartozó község a tizenkilencedik század végén, a huszadik század elején vált fürdőhellyé. A korabeli Szárszóról Boleman István 1900-ban megjelent fürdőleírásában így ír: "Magas dombon, közel a tóhoz fekszik a csinos és tiszta község Balatonszárszó, amelyben a gazdáknál 50-60 szoba a vendégeknek kiadó, az utcák be vannak fásítva és így árnyékos helyet is eleget találni... legújabb időkben a vasút mellett épült egy csinos villa, és épülőben van egy vendéglő is. A tó partján külön fürdőbódék állnak az egyes családok részére, egy fürdőbódé használatáért az egész évadra 4 koronát fizetnek."

Szárszó olyan völgybe települt falut jelöl, amelynek jellemzője a szárazság, a kevés csapadék. Az aszó régi magyar szó jelentése völgy, a mai alak a szárazvölgy - szárazaszó - nevéből keletkezett.
Szárszót először Szent László 1082-es oklevele említi "Praedium Zarosozow" formában. Az első hivatalos népszámlálás 1784-ben Szárszót községként tünteti fel, amelynek Hunyady báró volt a földesura. Az összeírás szerint 550-en laktak a faluban. Értelmiségiek nem szerepelnek a feljegyzésekben, bár a négy nemes és hat polgár jelenléte arra utal, hogy a település már nem tekinthető csupán paraszti falunak.
A Balatonnak mint idegenforgalmi szempontból fontos kincsnek a felfedezése az 1880-as években kezdődött. Szárszó homokos partja alkalmas volt fürdőzésre. Már az 1860-as években voltak itt fürdőzők, visszatérő vendégek, akik akkor még "csodabogárnak" számítottak. Fürdővendégek nagyobb számban az 1890-es évtől jelentek meg. 1901-ben épült az első nyaraló, és ekkor fásította a község az Erzsébet-kertet, amely sétány és gyermekjátszótér volt együtt. 1904-ben kezdték el a parcellázást a Balatonnal szembeni magasparton. Egymás után épültek a nyaralók, vendéglők és sörözők. Az idegenforgalom fontos feltétele a megfelelő közlekedés. 1861-ben megépült a Budát Nagykanizsával összekötő vasútvonal. Igaz ugyan, hogy Szárszónak nem volt állomása, de Szemesen volt, és ez is sokat jelentett.
1908-ban jelent meg az a munka, amelynek szerzője kilenc nap alatt járta be - nagyrészt gyalog - a Balaton partját. E túra során feljegyzéseket készített. Szárszót tipikus Somogy megyei magyar faluként jelöli meg, és azt is leírja, ez alatt mit kell érteni. Szállodája nincs, a fürdővendégek "pógár" házakban laknak és ott is főznek. Ekkor még csak a parti magaslaton állt néhány villa.
Egy másik, a századfordulón - 1906 körül - megjelent, a Balaton összes fürdőhelyeit bemutató munka Szárszót mint "legjobb fürdőhelyet" említi, amelynek lassan mélyülő homokos vízpartja van, úgyhogy gyermektelep létesítésére lenne a legalkalmasabb. A nyaralók körülményeiről írva elmondja, hogy a vendégek polgárházakban szállhattak meg. Ez idő tájt 150 szoba volt kiadó a községben, ahol havi 50-80, egész idényre pedig 140-240 koronáért vehettek ki egy-egy szobát. Ebédelni a kocsmában lehetett, de otthon is főzhettek a vendégek. A vendéglőben egy leves 16 fillér, a marhahús 48 fillér, a sült adagja 1 korona, a tészta 40-50 fillér és a kávé 24 fillér volt. 1906-ban a tabi járásban egy férfi napszámbére nyáron 2 korona, a többi évszakban 1 korona 20 fillér volt.
Szárszó tárgyi emlékeit a Városházán tekintheti meg a látogató. A tárgyak ősz József amatőr régész gyűjteményéből valók. Az idős úr hosszú élete során sok mindennel foglalkozott, de a régi tárgyak szeretete, megbecsülése végigkísérte útján. Fiatal korában emiatt kicsit habókos embernek tartották a faluban, mára megbecsült ember, akit tisztelet övez. A régi tárgyak kutatása, bemutatása kézügyességet is igényel, hiszen sok esetben töredékekből kell az egész tárgyat rekonstruálni. ősz József fafaragó is. Udvarát a maga készítette ember magasságú alakok, szép faragványok díszítik.
Balatonszárszó ma is a csendesebb Balaton-parti települések közé tartozik. Még az első világháború előtt épült meg a vasútállomás, és már a harmincas években tervezték a kikötő létrehozását. Sajnos a kikötő máig nem épült meg, és ez a közeljövőben sem várható. A Fő utcán végighaladva egyenesen a vízpartra jutunk, ahol azonnal szembetalálkozunk a község lakosságának ellenkezése dacára felállított József Attila-emlékművel, amely budapesti művészek összefogásából született.
József Attilát Balatonszárszóhoz tulajdonképpen semmilyen családi kötelék nem fűzte. 1926 nyarán kisebbik nővére vendégeként pihent itt néhány hetet. 1937 november elején pedig ide hozta le idősebb nővére több hónapos szanatóriumi kezelés után. Ekkor bérelték ki a mai emlékmúzeum épületében lévő két szobát, amelyek közül az egyik a költő utolsó lakhelye volt. Sokáig csak ebben a két szobában működött a múzeum is, majd az egész házat megvásárolták, és itt rendezte be a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum a teljes épületet betöltő színvonalas emlékkiállítást.
József Attila 1937 tavaszán magántisztviselői állást keresett. Ebből az alkalomból írt önéletrajzából idézünk: " (.) - húsz éves voltam ekkor - Bécsbe mentem, beiratkoztam az egyetemre s abból éltem, hogy a Rathaus-Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam. (...) Bécsből - egy szörnyű nyomortanyáról, ahol négy hónapig lepedőm sem volt - egyenesen a Hatvany-kastélyba kerültem vendégnek Hatvanba, majd a ház asszonya, Hirsch Albertné, ellátott útiköltséggel és a nyár végeztével Párizsba utaztam. Itt beiratkoztam a Sorbonn-ra. (...) Majd a Külkereskedelmi Intézet magyar-francia levelezőnek alkalmazott megalakulásakor. Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki - az OTI előbb szanatóriumba, majd táppénz állományba utalt, neuraszténia gravisszal. Hivatalomtól megváltam, beláttam, hogy nem lehetek tehertétel egy fiatal intézmény nyakán. Ezóta írásaimból élek. Szerkesztője vagyok a SZÉP SZÓ című irodalmi és kritikai lapnak. Magyar nyelven kívül írok és olvasok franciául, perfekt gépíró vagyok."
Radnóti Miklós így ír József Attiláról: "A versek mindig külön hangsúlyt kapnak a halállal. A mű, amit a költő haláláig alkot, halálával hirtelen egész lesz, s a kompozíció, melyet életében szinte testével takart, a test sírba hulltával látható lesz, az életmű fényleni és nőni kezd. A versek sugarat vetnek egymásra, a nagy versek megragyogtatják a közömbösebb darabokat is, a halállal gyászoló éjszaka borul a műre, hogy a sötétjén gyöngébb fényű csillagok is felragyoghassanak. Minden töredék, minden papírlapon talált szó adalék lesz, adalék az életműhöz, a nagy egészhez, mely lezárt, szigorúan befejezett."
1995-ben a költő halálának kilencvenedik évfordulóját a magyar szellemi élet jelentős rendezvényekkel ünnepelte meg. Többek között egy nagy emlékestet rendeztek az Olimpiai csarnokban. A meghirdetett előadás iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy két előadást kellett rendezni egymás után. Ennek a rendezvénynek az volt a célja, hogy a bevételekből emlékművet állíthassanak Balatonszárszón. A falunak akkor is volt, és ma is van egy József Attila-szobra, amely az iskola udvarán áll. Az emlékmű gondolata az alkotó, Ortutay Tamás képzőművész ötlete volt. Hamar megnyerte az ügynek Farkasházy Tivadart, aki ezer szállal kötődik Balatonszárszóhoz és szívén viseli a község sorsát. Persze állami támogatás nélkül szinte lehetetlen egy több millió forint értékű szobrot létrehozni. Farkasházy mellett Jancsó Miklós és Böjte József vállalt jelentős szerepet a pénz előteremtésében. Ennek a célnak az érdekében rendezték meg a már említett Olimpiai csarnokbeli estet, majd mivel az itt összegyűlt pénz még így is kevés volt, forgattak egy filmet arról, hogyan lehet közadakozásból Magyarországon emlékművet állítani. Ennek a filmnek a bevétele is a szobor létrehozását támogatta.
A szobor Székesfehérváron készült a MÁV javítóműhelyében, s kamionnal szállították Szárszóra. Az emlékművet méltó ünnepség keretei között 1996 nyarán állították föl. Az első virágot József Attila emlékére Faludy György helyezte el.

Forrás: Reőthy Ferenc - Dr. Guzsik Tamás - T. Mérey Klára: Szárszó
Fotó: Szamódy Zsolt, szöveg: Litkey