Túracélpontok a Balatonon
Zamárdi
78. Hajó Magazin, 2002. január

Ha az úti céljául Zamárdit választó turista vagy nyaraló vasúton érkezik, nem árt tudnia, hogy
a vonat három állomáson is megáll. Ha busszal jön, akkor már tizennégy megálló közül választhat,
az autósoknak pedig 2400 négyzetméternyi parkolóhely áll rendelkezésre. S természetesen az sem probléma, ha a vendég repülővel közlekedik: a Siófok-Kiliti repülőtér alig tíz km-re található. Egyedül a vitorlázó lehet gondban: Zamárdinak ugyanis nincs kikötője. Ha már megérkezett, 4973 szálláshely várja. Jó eséllyel szép időben látogathatja a három km hosszan kiépített strandot, hiszen
az évi napsütéses órák száma 2050. Akkor sem kell tétlenül állnia, ha rosszra fordul az idő: szívesen látják a könyvtárban, az uszodában vagy a három helyi múzeum valamelyikében: jó, ha megjegyzi viszont, hogy a Néprajzi Gyűjtemény csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Ha egy hónapot tölt el Zamárdiban, akkor is mindennap más étteremben ebédelhet, és naponta hat különböző boltban költheti el a pénzét. Még egy apróság: a bankjegy-automata a Szabadság tér 4. alatt található.

Mindezekhez az információkhoz a község honlapjáról lehet hozzájutni. A gazdagon illusztrált weboldalról Zamárdi történelmétől kezdve a szálláshelyeken és éttermeken át a miserendig szinte mindenről tájékozódni lehet: részletes eligazítást kapunk címekkel, telefonszámokkal együtt, s mindezt természetesen németül és angolul is olvashatjuk. A fejlesztési tervben megfogalmazott célt, miszerint "vonzóvá tegyük településünket az idelátogatók számára" már példaértékűen teljesítették Zamárdiban - legalábbis a tájékoztatást illetően. Kedvcsinálónak - és internet-hozzáféréssel nem rendelkezőknek - íme néhány érdekesség.

Zamárdi történetéből
Zamárdi neve egy 1082-es oklevélben bukkan fel először Scamard néven, de - a birtokszerkezetnek megfelelően - nem egy tömbben elhelyezkedő települést, hanem több kisebb községet jelentett. Erről Báthori István országbíró 1436-ban kelt ítéletlevele is tanúskodik. Történt ugyanis, hogy Batthányi László eltiltotta a leveldi karthauziak zamárdi jobbágyait a Balaton vizéből táplált halastó, valamint a Balaton vizének halászatától és a környező rétek használatától. A per folyamán az országbíró helyszíni szemlét rendelt el. A jobbágyok felmutattak egy 1229. évi határjárási okiratot II. András adománylevelével, valamint a veszprémi káptalan az évben kelt tanúsító levelét, amelyekből kiderült, hogy a Balaton partján, egymás tőszomszédságában három Zamárd van: Zamard, Egyházas Zamard és Lyk-Zamard. Batthányi csak az elsőben volt birtokos, a másik két Zamárdban nem, így az országbíró úgy ítélt, hogy a földesúr nem tilthatja el a jobbágyokat sem a halászattól, sem a rétek használatától.
Az ősi falu Egyházaszamárd lehetett, a nagyobbrészt római kövekből épített templomának emlékét ma kereszt hirdeti. A török pusztításai miatt a XVI. században a zamárdi falvak elnéptelenedtek. A szájhagyomány szerint karácsony éjszakáján rohanták meg a törökök a falut, s az éppen ott tartózkodó lakosokra rágyújtották a templomot. Zamárdot 1740-41-ben a tihanyi apát kezdeményezésére telepítették újra. A falu fejlődésének újabb lökést a fürdőélet kialakulása adott, s Zamárdi is üdülőfaluvá alakult. A Déli Vasút vonatai kezdetben nem a fürdővendégek kedvéért jártak, hanem Pest-Budát kötötték össze a trieszti tengerparttal, s a zamárdiaknak Szántódra kellett átjárniuk, ha vonatra akartak ülni. A falu lakossága végül 1900 nyarán egyszeri hozzájárulás fejében kapott - ekkor még csak feltételes - megállóhelyet, ami azt jelentette, hogy csak le- vagy felszálló utas esetében állt meg a vonat.
Míg Balatonföldvár az arisztokraták, Siófok pedig inkább a nagypolgárok kedvelt nyaralóhelye lett, addig Zamárdiba főleg a hivatalnokok jártak: egészen a harmincas évekig csak egy keskeny makadámúton lehetett lejutni a tóhoz. A II. világháborús események következtében a strandok és a csónakházak is tönkrementek. Ezután viszont már egy egészen más nyaralási stílus alakult ki: megkezdődtek a kollektív üdültetések, nagyobb üdülők épültek,
a kis nyaralók nagy része gazdát cserélt. A kiöregedett nyárfákat kivágták, eltűntek a meghitt nádas öblök, létrejött a modern Zamárdi. A mai falu mintegy tíz km hosszan érintkezik a Balaton vizével, ami egyedülálló a Balaton-parti üdülőhelyek között.

A Szamár-kő
A település egyik leggyakrabban emlegetett látnivalója a Szamár-kő nevű sziklatömb. Nevezték Ördög-kőnek, később Jézus lépésének is aszerint, hogy eredetéhez milyen legendát fűztek. Az erősen lekopott sziklán ugyanis egy vályúszerű mélyedés látható, délről egy kör alakú, faragott kő támaszkodik hozzá, a közelben álló kisebb kövön pedig két "nyom" látszik. A keletkezéséről szóló egyik történet szerint erre járt a gyermek Jézus Szűz Máriával és Szent Józseffel szamárháton. Amikor elhaladtak, a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamár-kő. A két nyom pedig Jézus lábának és a szamár patájának nyoma. Azt is tartották, hogy a vízözön hagyta itt a követ, egy régebbi balatoni ismertető szerint pedig keresztes vitézek hozták a Szentföldről. Megint mások úgy vélekednek, hogy a kő hajdani - ezen belül pogány magyar - kultikus hely. A valóság az, hogy a szikla helyben képződött a vulkáni utóműködés idején, s a feltörő gőzök, gázok, a forró víz és a benne oldott ásványi anyagok cementezték össze. Amikor a környékét megásatták, kővésőket, kis, agyagból égetett idolokat és cserépdarabokat találtak. A kelták a kő körül földvárat építettek, a honfoglalás óta pedig határjelként szerepelt.

A Kő-hegy
A kiváló szőlőtermő, csodálatos panorámájú magaslat a községtől délnyugatra emelkedik. Az itt élők által mindig kedvelt, gyönyörű fekvésű hegy nevét feltehetően a talajból kiálló kövekről kaphatta. Már a kelták és a rómaiak is lakták, nyugati lábánál a rómaiak villákat építettek. Tetejére a Szamár-kőtől kellemes sétával lehet feljutni. 1948-ig itt állt a tihanyi apátság kő-hegyi szőlőgazdaságához tartozó szép présház. Sajnos a II. világháború alatt elpusztult: anyagát széthordták, de kőkeresztjét a gondos szőlősgazdáknak sikerült megóvniuk.

Műemlékek és a tájház
A nevezetes épületek sorában elsőként a plébániatemplomot érdemes kiemelni, amelynek oltárképe, szószéke és keresztelőkútja is műemlék. A templom mellékoltárát Szent Vendel, a jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentjének tiszteletére szentelték 1851 körül egy közel száz évvel korábban tett fogadalom alapján: 1755-ben ugyanis szörnyű veszettség pusztított a községben, amelynek következtében 188 szarvasmarha és az igásállatok nagy része elpusztult. Attól kezdve a zamárdiak a szent napját fogadalmi ünnepként ülték meg, s e napon, október 20-án nem fogták be állataikat. A templomot nem kímélte a történelem zivatara: fazsindellyel fedett tornya 1905-ben leégett, a harangok is elolvadtak. Az új harangok közül a legnagyobbat 1944-ben a nyilasok elrekvirálták, az orgonát pedig orosz katonák tüzelték el. A hangszert elektromos orgonával pótolták, de nagy harangja máig sincs a templomnak. A plébániaépület szintén műemlék jellegű, egyúttal Észak-Somogy egyik legrégibb lakóépületeként tartják számon.
Ugyancsak műemlék a Nepomuki Szent János-szobor, amely falazott fülkében, kis kerítéssel övezett térség közepén áll. Külön nevezetessége, hogy 1848-ban az itt pihenőt tartó horvát katonák ezen a helyen sütötték a nyársra húzott ökröt.
A tájház jellegzetes balatoni oszloptornácos ház. Eredetileg a főépület hat helyiségből állt, két szoba, konyha, kamra, istálló és pajta tartozott egybe. Az épület a múlt század első felében kialakult építészeti stílus jegyeit viseli, archaikus vonása, hogy minden helyiség az oszlopos tornácról nyílik. Az épület 1977 óta működik tájházként, a berendezéshez szükséges helytörténeti anyagot 1949 óta folyamatosan gyűjtötték össze.

Fotó: Szamódy Zsolt
Zamárdi község honlapja (www.zamardi.hu) alapján
összeállította: Szerencsés Hajnalka