Túracélpontok a Balatonon
Akarattya
81. Hajó Magazin, 2002. április

Balatonakarattya nevét Árpád-kori oklevelekben 1109-ben említik először Terra Akaratia formában. Korábban e helyen egy Csittény nevű virágzó község állt. István király az 1001-1009-es évek között Csittényt a veszprémvölgyi apácáknak adományozta. A Csittény-hegyen talált bronz dárdahegyek tanúsága szerint már a bronzkorban is lakhatták e területet. Akarattyától négy kilométerre urnasírokat találtak ugyanebből az időből.

A mintegy 1000 lakosú Balatonakarattya a Balaton északkeleti partjának első települése, egyben a kelet, Budapest felől érkező utas első találkozási helye a Balatonnal. Az akarattyai löszhátságra felkapaszkodó vonat vagy az úton felkacskaringózó autó utasai előtt feltárul a Balaton csillámló víztükre. Jobbra a Balaton-felvidék hegyei szegélyezik a tópartot, távolról a Tihanyi-félsziget szürkés magaslata nyúlik bele a tó tükrébe. (Tiszta időben innen egészen a Badacsonyig ellátni.) Déli irányban a fokozatosan alacsonyodó aligai dombok a somogyi fövénybe mennek át. Köztük, alattunk fodrozódik a Balaton keleti medencéjének mintegy 23 km hosszú 14 km széles víztükre.
A település környékén az Árpád-korban több falu helyezkedett el. (Máma, Sándor, Kenese, Csittény). A török időkben e falukkal együtt a mai Akarattya helyén állott falucska is elpusztulhatott, s 1718-ban bukkan fel újra a maihoz hasonló néven. Csánki Dezső könyvében következő a község nevének változása: 1718-ban Akarattya major, 1728-ban Kajarittya, 1735-ben Kajarittya a csajágiak itatója, 1749-ben Akarattya aliter Kajarittya, 1765-ben Akarattyai puszta néven szerepelt.
A név magyar eredetű, az akarat szóból képződött. Jelentése: a terület használói a király akaratából bizonyos szolgáltatásoktól mentesültek letelepedéskor.
1795-ben Akarattyai puszta néven Vörösberényhez tartozik, 1869-től pedig Keneséhez. A puszta központja sokáig a balatoni írásokban gyakran szerepelt híres Tikacs-völgyi csárda volt, amelynek már nyoma sincs. A környékbeli községek lakói nyáron e csárda mellett telepedtek le kocsijaikkal, amikor a tóhoz jöttek fürdőzni. Ez a csárda 1857-ig állt. Ebben az időben a szerb disznókereskedők nagy sertéscsordákat hajtottak fel Bácskából Bécsbe. Az állatokat útközben is etették: külön megálló helyeik voltak az út menti csárdáknál. 1857-től uradalmi tiszt lakta e helyet. A vörösberényi tanulmányi alap 1899-ben létrehozta az akarattyai majort, amely 4-5 házból állt. Fényes Elek szerint 1836-ban a csárda körüli pusztának még csak 33 lakója volt. Egy évszázaddal később is csak 40 főt számlált Akarattya össznépessége. Az értéktelen szántókat, legelőket 1929-ben felparcellázták, s a települést mint nyaralóhelyet ez idő óta említik.
Hajdanán, az első világháború előtt a magyar arisztokrácia az Adria partján nyaralt. Csak később, a háború elvesztése után "kedvelték meg" a Balatont. Az első telkeket tanácsosok és magas rangú katonatisztek kapták négyszögölenként negyven fillérért. Akarattyát 1945 előtt teljesen kisajátította az arisztokrácia és a jómódú középosztály. A negyvenes évekig a fejlődés gyors és látványos volt.
Balatonakarattya üdülőtelep az egymással párhuzamosan haladó vasút és betonút két oldalán terül el. Déli bejáratánál nyáron egész nap nyitva tartó korszerű benzinkutat találunk.
Akarattya látnivalói közül sokáig elsőrangú helyet foglalt el az alagút felett, a domb tetején, a park közepén álló mintegy négyszáz éves, viharoktól megtépett ágú, öreg szilfa. Azért nevezi a nép Rákóczi fájának, mert az a hiedelem fűződik hozzá, hogy a fejedelem alatta pihent meg, és itt hirdette ki az ország akaratát: innen származna az Akarattya elnevezés. Azt is mondják, hogy országgyűlést is tartott e fa alatt. Ez természetesen csak legenda, a nép képzeletében összekapcsolódnak az egykor a környéken lezajlott kuruc-labanc lovascsaták, Rákóczi hadainak emléke a történelmi kort megélt öreg famatuzsálemmel. A valóság annyi, hogy Rákóczi korát mintegy két évszázaddal megelőzően, 1532-ben tartottak Kenesén országgyűlést, 1707-ben pedig csak Béri Balgoh Ádám, a nagyságos fejedelem brigadérosa a közelben levő ún. Hosszúmezőn vívott diadalmas lovascsatát a császári vértesekkel.
A nép - II. Rákóczi Ferenc iránti tiszteletéből - a nagy szilfát Rákóczi fájának nevezte el. A fa (a sima szilfák csoportjába tartozik: mellmagasságban 240 cm az átmérője, kerülete 750 cm) ugyancsak megsínylette az egész országban a szilfákat pusztító vészt. Már a
II. világháborúban megkezdődött haláltusája, amikor a közelében húzódó frontvonal következtében a lövedékek nagy kárt tettek ágazatában.
Bármilyen nagy gonddal is igyekeztek ezt a természeti ritkaságot megmenteni, 1969-ben már nem hajtottak ki ágai. Ma már nem áll a fa, de fektében is lenyűgöző.
Mint jeles pont, valamikor megyehatár volt a fa. Közte és a jól idelátszó tihanyi templom két tornya között húzott képzeletbeli egyenes jelentette ugyanis Somogy és Veszprém megye határát. A balatoni halászok navigációs pontnak használták. Így állapították meg, hogy Somogy, Veszprém vagy Zala megye vizein halásznak-e.
A 71-es út mentén terül el a tulajdonképpeni falu. A löszparton húzódik a kis családi házakból, villákból álló nyaralótelepülés. A part aljában van a strand.
A helység nyugati szélén emelkedik az országút felett az úgynevezett Csittény-hegy, ma bekerített csemetetelep látható az oldalában. Területéről őskori cserepek, bronz dárdavég, vasolló stb. került elő messzi múltjának tanúiként.
Balatonakarattya és Balatonkenese között, közvetlenül a tó partján fekszik az északkeleti part legnagyobb üdülőháza, a balatonkenesei Honvéd Üdülőtelep, amelyet az egykor itt harcoló Béri Balogh Ádámról neveztek el. A Honvéd Üdülőtelep 1925-28-ban 47 kat. hold területén épült, és árnyas park veszi körül. Építésének körülményeire a neves vitorlázó, Dulácska György így emlékszik: "Apám vezető beosztású tisztviselőként dolgozott a székesfővárosnál, az ő javaslatára vette meg a főváros a húszas évek elején az Akarattya és Kenese között húzódó parti területet, amelynek nagy része akkor mély, ingoványos, vizes nádas volt. A terület a Fővárosi Segítő Alap tulajdonába került. Feltöltése nagyon hamar elkezdődött, s itt létesült később a Balaton legszebb üdülőegysége gyönyörű szállodákkal, parkkal, vitorláskikötővel, stranddal. Még áramfejlesztő telep is működött, mert a hálózat még nem ért el odáig. Az akkori léptékek szerint az építkezés gyorsan haladt, és 1926-ban az első szálloda már vendégeket fogadott. Az egész beruházást az alap igazgatójaként apám irányította. 1928-ban Uhl Raoul szeretett volna egy vitorlásklubot összehozni. A szomszéd szobából figyeltem, amint kérték apámat, hogy adjon engedélyt és támogatást. Ott volt Raoul, Gyula, Jordán Richárd, aki teátrálisan még le is térdelt. Az engedélyt megkapták, és a BSE vitorlás szakosztálya 1933-ban elkezdett működni. Az első tagok a fentieken kívül Kovács Andor Aligáról, Klosterhuisék, Göllnerék és a főváros vitorlázó tisztviselői voltak, az első hajók pedig a Polgármester 22-es jolle, két dingi és két 14-es. Hamar születtek eredmények. Jordán Richárd dingiversenyeket nyert. A szakosztály vezetői az alapítókból kerültek ki, Jordán volt a kapitány. Klubházunk is lett, megkaptuk az első gépházat, persze szépen átalakítva. Közben az üdülő is egyre szépült. A biztosítottak pénzét jó helyre fektették be. (...) A háború után az üdülőnek nem akadt igazi gazdája, mert nyaranta különböző szervezetek kapták meg. Mi azért megmaradtunk a rendbe hozott, kitakarított klubházban, használtuk a kikötőt. Így ismét megindult a vitorlásélet. 1947 tavaszára a hajók nagy részét már kijavítottuk, és versenyt is rendeztünk. 1948-ban nemzetközi versenyre is sor került. Talán 1950-ben a honvédség kapta meg az üdülőt. Az elején erélyes fellépésünknek is köszönhetően megtűrtek bennünket, de 1951 tavaszán a hajómesterünktől kaptunk egy értesítést, hogy azonnal menjünk le, mert a honvédség a hajóinkat és minden holminkat kidobta az üdülőből a kerítésen kívülre. A Fővárosi Üdülő ekkor került végleg a honvédség birtokába."

Forrás: Sági Károly - Zákonyi Ferenc: Balaton, Nemesebüki András: Községeink története A-tól Z-ig (Veszprém Megye)
Fotó: Szamódy Zsolt